1813-ban született a pennsylvaniai West Grove-ban, nyolcgyermekes családban. Az abolicionista kvéker szülők háza menedékhelyként is működött szökött rabszolgák számára. Ann is csatlakozott a rabszolgafelszabadító, valamint az alkoholellenes és a nőjogi mozgalomhoz. Először tanítónőként dolgozott, gyerekverseit könyvben kiadta.
Az első cseh orvosnő, aki hazájában végzett, a prágai Károly egyetemen diplomázott 1902-ben. 1895-ben az első közép-európai leánygimnáziumban, a Minervában végzett kitüntetéssel. A cseh orvoskarra való jelentkezését visszautasították, ezért a német egyetem előadásait látogatta, de vizsgázni nem vizsgázhatott. 1900-ban, kihasználva az új törvényt, mely nők előtt is kinyitotta az egyetemet, jelentkezett és valamennyi vizsgáját kitüntetéssel tette le. Ezután három évig próbálkozott, de nem kapott közkórházban állást.
A korszellemmel szembemenő orvos apja támogatta lánya természettudományos érdeklődését, és átadta neki a gyógyítási ismereteket. A lánynak már fiatalon híre ment, mert hatékonyabb volt, mint a többnyire csak természetfilozófiai képzettséggel és vajmi kevés gyakorlati tudással rendelkező, egyetemet végzett doktorok. Hallott Anna Maria van Schurmanról, akinek példája inspirálón hatott rá.
Az úttörő tudós nők közé tartozott. Az első nő volt, aki a Johns Hopkins Medical School-ban diplomázott (1900), az első nő, aki ugyanott egyetemi tanári kinevezést kapott (1917), az American Association of Anatomists első női elnöke (1924), az első nő, akit a National Academy of Sciences tagjai közé választott (1925) és a Rockefeller Institute for Medical Research első női tanszékvezetője (1925). Legfontosabb kutatási területei az agyszerkezet, a vérsejtek, a nyirokrendszer voltak.
Melnikben született, az akkori osztrák-magyar monarchiában nők nem járhattak egyetemre, ezért Svájcba ment és Zürichben, majd Bernben volt egyetemi hallgató. 1881-ben végzett, de mivel hazájában nem ismerték el diplomáját, Bosznia-Hercegovinában kezdett praktizálni. 1883-tól svájci kórházakban dolgozott, tüdőgyógyászatra szakosodott. 1907-ben egy genfi szanatóriumot bérelt, ez, mivel az üzleti részhez nem értett, nem volt nyereséges. 1909-től néhány évet Angliában töltött.
Diplomatacsalád gyereke, Bulgáriában, Romániában, Brazíliában és az Egyesült Államokban nőtt fel. Chicagoban kémiát hallgatott, majd Németországban járt orvosi egyetemre. 1917-ben doktorált, Münchenben az egyetem nőklinikáján kezdett dolgozni.
1920-tól aktív tagja volt a német nőszövetségnek, alapító tagja a Landesgruppe Bayern des deutschen Ärztinnenbundes-nek (Bajor orvosnők egyesülete).
Sokat küzdött, amíg elérte célját és ő lett az első svájci orvosnő. A bözeni lelkész lánya magántanuló volt, és apja – nehezen kikönyörgött – engedélyével beiratkozhatott a zürichi egyetem orvoskarára, amely Európában elsőként felvett nőket is, de ő volt az első svájci nőhallgató. A korabeli közvélemény szégyenteljesnek tartotta választását. 1872-ben kitüntetéssel letette vizsgáit, Lipcsében és Drezdában nőgyógyászatot tanult, és 1874-ben sikeresen megvédte doktori értekezését. Zürichben kezdett praktizálni – ehhez is apja hivatalos engedélye kellett.
A szegedi egyetemen diplomázott, 1935-től 1943-ig a Zsidó-kórház idegosztályán dolgozott. A háború után intézeti főorvosként pszichoterápiával, gyerekek nemi felvilágosításával foglalkozott, cikkeket, könyveket publikált a témában.
1947-ben Gyerekeknek felnőttekről c. könyvét betiltották. Mottója a következő volt:
Nemi felvilágosítás 8—14 éves gyermekeknek, hogy hogyan legyen szabad a lelkileg megnyomorított, eddig ósdi babonákon nevelt gyerek!
Libertyben (N.Y.) született, Philadelphiában a Woman's Medical College of Pennsylvania hallgatója volt. Koreába ment, ahol férjhez ment egy kanadai orvoshoz, ezzel elvesztette amerikai állampolgárságát. Látás- és hallássérülteket kezelt, kidolgozta koreai nyelvre a braille írást, iskolát hozott létre vak és süket gyermekeknek. Alapítója volt 1928-ban a Chosun Women's Medical Training Institute-nak, tervei szerint itt idővel nők tanulhatnak orvosnak. Férje halála után is Koreában dolgozott tovább, gyógyított, kórházakat hozott létre, segítette a lányok továbbtanulását.
„Dr. Steinberger Sarolta, egy fiatal leány díszítette föl a nevét az elmúlt héten az orvostudori czímmel; ő az első magyar egyetemen végzett orvosnő, a kinek nyomdokain fog haladni most már a követők nagy sora”- jelent meg a szenzáció a Vasárnapi Újság 1900. 46. számában.
Berlinben született, lengyel származású családból. Szülésznőnek tanult a Charité kórházban, végzés után ott maradt dolgozni, hamarosan ő lett a vezető szülésznő.
A tanítás akkor kezdte csak érdekelni, mikor orvosként fogyatékos gyerekekkel foglalkozott. Orvosi képesítésének köszönhetően a nevelést nem pedagógusként közelítette meg, hanem tudósként. Pedagógiájának középpontjában a gondosan megtervezett és felépített környezetben szabadon tevékenykedő gyerek áll. Véleménye szerint minden gyerek belülről motivált a tanulásra. Azt állította, hogy a gyerekek a tudást különösebb erőfeszítés nélkül magukba szívják, ha a megfelelő cselekvést a fejlődésüknek megfelelő időben biztosítjuk. Egy élet a gyermekekért címmel film készült róla.
Az első amerikai nő volt, aki tudományos, és az első nő, aki orvostudományi Nobel-díjat kapott. Gerty Radnitz Prágában született, 1920-ban diplomázott az ottani Orvostudományi Egyetem. Ugyanabban az évben összeházasodott Carl Corival, az Egyesült Államokba emigráltak, először Buffaloban, majd 1931-től a Washington University Medical School-ban kaptak kutatói állást. Kutatásaik a glikogén lebomlására és tárolására irányultak.
Temesváron született 1890. júl. 15-én, Budapesten szerzett diplomát 1914-ben. 1917-től a Belgyógyászati klinika gyakornoka, később tanársegédje. 1924-től a budakeszi Erzsébet Szanatóriumban dolgozott, és innen, a közben Korányi Frigyes nevét felvevő intézet főorvosként ment nyugdíjba. Szakterületének elismert tudósa, több szakmai társaság elnöke, számos tudományos publikáció szerzője. 1963-ban Korányi Emlékérmet, 1970-ben Állami Díjat kapott.
Dósa Mariann, a nemrég lezajlott Baloldali Feminizmus konferencia egyik szervezője az alábbi választ küldte közzétételre a szubjektív hangvételű reflexiónkra:
"Kedves Rita!
A halálközeli kutatások úttörője, haldoklókkal való bánásmód szakértője.
Szakterületén alapműnek tartott könyve a gyász feldolgozásáról, az On Death and Dying (magyarul megjelent: A halál és a hozzá vezető út, ford. Dr. Blasszauer Béla, Budapest: Gondolat, 1988), melyben először írja le a gyász öt szakaszát: 1. elutasítás, 2. düh, 3. alkudozás, 4. depresszió, 5. belenyugvás.Utolsó munkája On Grief and Grieving címmel röviddel halála előtt jelent meg.
Diplomájának megszerzése után a Fiatalkorúak Bírósága mellett működő kriminálpszichológiai laboratórium munkatársa volt., később a budapesti poliklinikán Ranschburg Pál osztályán kriminálpszichológiai szakrendelést vezetett. Alapítója és első vezetője a Faludi utcai Gyermek-és Ifjúságpszichotherápiás Rendelőintézetnek.
Néhány munkája: Züllöttség és neurózis, A nehezen nevelhető gyermek, Az antiszociális személyiség.
Sírfeliratai:
A torontói egyetemen diplomázott, posztgraduális tanulmányait Angliában végezte. 1928-tól a torontói Women's College Hospitalban dolgozott. 1947-ben a szülész- és nőgyógyász osztály vezetője lett. 1947-ben kidolgozott egy egyszerüsített Pap-tesztet (méhnyakrák szűrésére alkalmas vizsgálat). Sok elismerést kapott a pácienseihez és a szüléshez való józan, praktikus hozzáállásáért.
Néhány munkája: A Woman Doctor Looks at Love and Life; Women and Fatigue.
Több mint öt évtizedet dolgozott a nők választójogának eléréséért. A női választójogi mozgalommal nővére, Elizabeth Garrett Anderson, az első brit orvosnő ismertette meg.
Millicent Garrett Fawcett nőmozgalmi vezető testvére, az első brit orvosnő.
Svájcban született, az ausztriai Innsbruckban járta ki az orvosegyetemet és az olaszországi Bolognában tette le az államvizsgát. Nőgyógyászati szakvizsgáját Németországban szerezte meg, Kölnben kezdett praktizálni. 1992-ben Boszniába utazott, ahol segélyközpontot nyitott a háborúban erőszak áldozatává lett nőknek, később segített Koszovóban, Afganisztánban, Libériában. Nemzetközi nőszervezetek és szponzorok segítségével Kölnben létrehozta a Medica Mondiale-t, ami a háborús- és válságövezetekben lévő nőket támogatja. Felhívja a figyelmet a nők elleni erőszakra és az áldozathibáztatásra.
Cummertrees-ben született 1869. május 8-án. A London School of Medicine for Women majd a University of Durham hallgatója volt.
Diplomájának megszerzése után néhány évig Skóciában dolgozott, 1905-től Londonban a Belgrave Hospital for Children gyerekorvosa és a Chelsea Hospital for Women anaeszteziológusa volt.
Az első orvosnő és az első diplomás nő Belgiumban. A kor szokásaitól eltérően apja lányainak és fiának azonos oktatást biztosított. Mivel Belgiumban lányok nem járhattak gimnáziumba, Isala Svájcban járta a középiskolát. 1873-ban tért haza és jelentkezett a Leuveni katolikus egyetem orvoskarára, ahol visszautasították és azt tanácsolták neki, legyen bába.
Egyetemista korában tagja a Galilei-körnek. Orvosi diplomáját Budapesten kapta 1920-ban, gyermekorvosként, majd pszichiáterként dolgozott. Az 1930-as évektől Hermann Imre tanítványa, és egyik alapítója a budapesti pszichoanalitikus iskolának. Főként a pszichoszexuális fejlődéssel foglalkozott, valamint a női szexualitással és az anya-gyermek kapcsolattal. Néhány munkája: A női genitalitás pszichológiájáról (in: Lélekelemzési tanulmányok Bp., 1., 1933); A gyermek lelki fejlődése.
1939-ben a bukaresti orvosi egyetemen kezdte meg tanulmányait. 1943 nyarán a Fălticeni kórház sebészeten dolgozott önkéntesként, főleg amputációkat végzett. 1943 októberétől a bukaresti 9. számú kórház rezidense volt, a város bombázása alatt neki kellett egy sürgős agyműtétet elvégeznie. Diplomájának kézhezvétele után a kórház híres vezető idegsebésze, Dimitrie Bagdascar felajánlotta, hogy lépjen be a csapatába. Az ott töltött 47 év alatt szakterületén nemcsak hazájában, de az egész világon elismert lett.
A lundi egyetem első női hallgatója és a második nő, aki svéd egyetemen orvosi diplomát szerzett. A gyógyítás nála családi örökség – anyja, nagyanyja, dédanyja javasasszony volt, akiket sokszor üldöztek, boszorkánynak kiáltottak ki. Amikor az egyetemek nőket is felvettek, a család úgy határozott, legyen „hivatalos” gyógyító is közöttük. 1880-ban lett egyetemista, két évig egyetlen nő a férfihallgatók között, akik elfogadták és tisztelettel bántak vele. Dolgozott Malmőben, a stockholmi Karolinskában, később 32 éven át magánpraxist folytatott.
Konzervativ család lánya, nehezen tudta apját meggyőzni, hogy egyezzen bele egyetemi tanulmányaiba. A torinói orvosi egyetemet 1936-ban végezte el, az Anatómiai Intézetben kapott állást, de ez rövid ideig tartott, Mussolini 1938-ban kibocsátott rendelete kizárta a zsidókat a tudományos pályáról. A bújkálás évei következtek, egészen a háború végéig. 1947-ben elfogadott egy állást St. Louis-ban a Washington egyetemen. Egy évről volt szó, harminc lett belőle, komoly tudományos eredményekkel. 1962-ben Rómában is létrehozott egy kutatólaboratóriumot, ettől kezdve idejét megosztotta St.
Az első nő, aki orvosi gyakorlatot folytatott Lengyelországban. Zürichben járt egyetemre, tanulóévei alatt Edward Hitzig professzor asszisztense volt. 1877-ben diplomázott, rövid ideig Berlinben és Bécsben dolgozott.
Hazájában szeretett volna dolgozni, de mert nő volt, nem kapott engedélyt az államvizsga letételére, így nem tudott belépni az orvoskamarába, ami a praktizálás alapfeltétele volt.
Elkeseredésében Szentpétervárra költözött, ahol letehette az államvizsgát, ami feljogosította orvosi működésre Oroszországban és Lengyelországban.
1904-ben Budapesten diplomázott, majd szülővárosában, Nagyváradon telepedett le, kör- és magánorvosként praktizált. Részt vett a századelő haladó mozgalmaiban, a nagyváradi Feminista Egylet és az ottani Társadalomtudományi Társaság tagja volt, Ady Endre és a Holnap baráti köréhez tartozott. 1911-ben kinevezik a város tisztiorvosának, az I. világháború alatt a helyi katonai járványkórház parancsnoka.
A Johns Hopkins School of Medicine-en diplomázott, gyakorlóévét a baltimori Harriet Lane gyermekgyógyászatán töltötte. Itt találkozott azzal a betegséggel, amely egész további tudományos munkáját meghatározta: az influenzás agyhártyagyulladással, amely gyermekeknél 100%-os halálozással járt. A New York-i Babies Hospital mikrobiológiai laboratóriuma vezetése alatt szakmai etalonná vált. Első komoly tudományos sikere 1939-ben volt, amikor az általa kikísérletezett gyógyszerrel influenzás agyhártyagyulladásos csecsemők teljes gyógyulásáról tudott beszámolni.
A Melbourne-i egyetemen szerzett orvosi diplomát, 1923-tól a Royal Children's Hospital-ben kapott állást. (Nem volt egyszerű, a kórház vezetése először elutasította a jelentkezését, mivel a kórházban nem volt WC orvosnők számára.) A gyermekbénulási járvány idején bebizonyította, hogy a vírusnak több fajtája van, ez fontos volt a későbbi szérum kifejlesztéséhez. 1925-1931 között a Poliomyelitis Committee of Victoria konzultánsa volt. A Rockefeller alapítvány utazó ösztöndíjával Angliában és az Egyesült Államokban ortopédiai tanulmányokat folytatott.
Orvos férje halála után úgy döntött, ő is orvos lesz. Mivel Kanadában abban az időben nők nem járhattak orvosi egyetemre, lányával, Lilliannel mindketten a Michigan State University hallgatói lettek. 1883-ban diplomáztak, Winnipegben kezdtek praktizálni, csatlakozott hozzájuk Amelia másik lánya, Charlotte, aki nővér volt. Orvosi munkája mellett Amelia alapítója volt az Equal Franchise Association-nak, tagja és alelnöke a Dominion Womens Christian Temperance Union-nak és az Ottawa Equal Suffrage Society-nek.
Az első nők egyike, akik Kanadában orvosként praktizáltak, az első nő, aki a montreáli McGill egyetem orvoskarát elvégezte 1894-ben. 1897-ben a szívzörejekról írt tanulmányát a montreáli orvosi társáság előtt egy férfikollégája olvasta fel, mivel az előadóterembe nem léphettek be nők! 1923-1925 között a Woman’s Medical College of Pennsylvania tanára, 1926-tól a McGill University professzora. Több, mint száz tudományos publikációja jelent meg, Atlas of Congenital Cardiac Disease című könyve nemzetközi elismertséget jelentett.
Az első nő, aki az Egyesült Államokban orvosi diplomát kapott, és az első nő, aki az Egyesült Királyság orvosregiszterében szerepel.
Bristolban született, a család később az Egyesült Államokba emigrált. Elizabeth orvos szeretett volna lenni, jelentkezését 29 egyetem utasította vissza, míg végül a Geneva College befogadta. 1849-ben diplomázott, a diplomaosztáson rengeteg nő jelent meg tiszteletére.
Ezután Párizsba ment, ahol nőgyógyászati tanulmányokat folytatott.
1843. január 24-én született. Az első német orvosnők egyike. Mivel német egyetemek nem fogadtak női orvostanhallgatókat, Zürichben tanult és ott diplomázott kitüntetéssel 1876-ban. Egy évre Drezdában volt nőgyógyászati gyakorlaton Franz von Winckel professzornál, aki azon kevesek közé tartozott, akik egyetértettek a női orvosképzéssel. Ezután évfolyamtársával, Emilie Lehmus-al nyitottak Berlinben rendelőt. Rengeteg nehézséget kellett leküzdeniük, a hivatalok packázásait, a férfi kollegák ellenállását, rosszakarókat, akik még a névtáblájukat is rendszeresen lelopták.
1840. január 21-én született. Harcot indított Angliában azért, hogy a nők is folytathassanak orvosi tanulmányokat. Londonban, Bostonban és New Yorkban volt orvostanhallgató, engedélyt kapott Edinburghban az egyetemi előadások látogatására, de diplomázni nem engedték. Évekig tartó küzdelem után sikerült néhány képviselőt megnyernie és 1876-ban a parlament törvényt hozott a női orvosok elfogadásáról. 1877-ben Sophia volt az első nő hazájában, aki kitehette ajtajára az orvosi foglalkozást jelző táblát.
1902. január 9-én született. Nemzetközileg elismert szakembere a csecsemő és a kisgyermek fejlődésének és nevelésének. Bécsben született, egyetemi tanulmányait is ott végezte. 1932-ben költöztek férjével Budapestre, ahol magánpraxist nyitott, és rövid időn belül komoly eredményeket mutatott fel. A zsidóüldözés alatt páciensei bújtatták őt és családját. A háború után, a sok árván maradt gyerek segítésére alapította meg 1946-ban a Lóczy utcában intézetét, amely később a nevét viselte. Eredményes módszereiről 11 könyvet, többszáz cikket publikált, szakértői irányításával 9 film készült.
1859. január 18-án született. Az első három kanadai orvosnő egyike. Visszaemlékezéseiben leírja, a férfi hallgatók és tanárok zaklatták, gúnyolták, kiközösítették őket, sztrájkkal fenyegetőztek, ezért a női hallgatóknak létrehozták a Canadian Women's Medical College-t, ahol 1884-ben diplomát szereztek. Hamiltonban kezdett praktizálni, majd a Canadian Women's Medical College professzora lett. Tevékenyen részt vett a nőjogi mozgalomban, a National Council of Women alelnöke volt. Emlékiratait A Woman with a Purpose címmel publikálta.
1868. január 16-én született. Az első nő, aki Quebec tartományban orvosi egyetemet végezhetett. A McGill egyetemre való jelentkezését neme miatt először visszautasították. Amikor végre engedélyt kapott, bebizonyította, hogy versenyképes a férfi hallgatókkal és 1891-ben a diplomaosztáskor mint legjobb eredményt elérő hallgató ő mondta a búcsúbeszédet. Beválasztották a Canadian Medicine Hall of Fame tagjai közé.
Az első világháború előtti lengyel nőmozgalom legradikálisabb alakja. Gazdag krakkói nemesi családból származott, igényes neveltetést kapott, francia, német, olasz és angol nyelvismerete volt. Első cikke 1881-ben az Echo-ban jelent meg. Svájci egyetemista évei alatt ismerkedett meg a feminista eszmékkel, hazatérése után megalapította a Nőegyletet. Több más szervezet, oktatási intézmény alapítása kötődik még a nevéhez.
Az első nő, aki bekerült a svéd törvényhozó testületbe. Az uppsalai egyetemen végzett 1884-ben, Stockholmban Anna Whitlock iskolájában tanított.
Alapító tagja és 1902-1906 között elnöke volt a Stockholmsföreningen för kvinnans politiska rösträtt-nak (Stockholmi szüfrazsett egyesület).
A Centralförbundet för Socialt Arbete (szociális jóléti szervezet) igazgatótanácsának tagja volt 1904-1925 között.
Koppenhágában nőtt fel, 1884-ben szerezte meg tanítói oklevelét. 1890-ben – magas rangú hivatalnokok tiltakozása ellenére - a dán parlament, a Rigsdagen első női gyorsírójává nevezték ki. Műfordítással is foglalkozott, többek között ő fordította Selma Lagerlöf munkáit dánra. Elkötelezett, aktív tagja volt a dán nőszervezetnek, a Dansk Kvindesamfund-nak, tagja volt az elnökségnek.
Dona Fela, ahogyan a legtöbben ismerték, 1897. január 9-én született nyolcgyermekes ügyvéd lányaként. 15 éves korában ott kellett hagynia az iskolát, hogy testvéreit gondozza.
Fiatalon kezdte érdekelni a politika, bekapcsolódott a nők szavazati jogának megszerzéséért vívott mozgalomba. A mozgalom sikeres volt, 1932-től Puerto Ricoban szavazhattak a nők.
Politikusi programjában fontos helyet kapott a gyerekvédelem, az idősek és szegények segítése.
Fiatal újságíróként Nepálban járva olyan falvakat talált, melyekből majdnem teljesen hiányoztak a fiatal nők. Utánajárt, kiderítette, hogy emberkeskedelem áldozatai, külföldi bordélyházakba adják el őket. Az erről írt cikksorozatáért Emmy díjat kapott “kiemelkedő oknyomozó újságíró teljesítményéért”.
2002-ben létrehozta az Apne Aap Women Worldwide civil szervezetet, mely a nők jogaiért, az emberkereskedelem megszüntetéséért, a veszélyeztetett helyzetben lévő és a prostitúcióba kényszerített nők megsegítéséért dolgozik.
1857. január 3-án született. Középosztálybeli, vallásos család gyermeke.
Norvégiában született 1886. január 2-án, férjhezmenetele után Svédországban élt.
A Sveriges Arbetares Centralorganisation (Svéd munkások központi szervezete) anarchista egyesületének tagja.
Fontos feladatnak tartotta, hogy a nők tisztában legyenek jogaikkal, értsék és ismerjék meg saját testükeket, szexualitásukat. Kezdeben az Arbetaren (A munkás) című lapban válaszolt a nők kérdéseire, majd saját újságot indított Vi Kvinnor (Mi nők) címmel.
„Hiszek a dolgozó nők, a jogaikért harcoló színesbőrű nők, a leszbikusok, a hivatásukban nemük miatt háttérbe szorított nők, az indulatos fiatal nők, fellázadó háziasszonyok, elgyötört, segélyből élő anyák és a bölcs öregasszonyok képességeiben és forradalmi lehetőségeiben.” /Gloria Martin/
Május 14-én a Gólya presszó udvarán került sor a Baloldali Feminizmus konferencia nyitó eseményére.
Jogerősen öt évre ítélték a felesége száját bevarró férfit. R. Tibor feleségét megkötözte, brutálisan összeverte, majd több öltéssel összevarrta a száját. Az eset után ő maga értesítette a rendőrséget, azt állította őt elrabolták, és miután haza érkezett ez fogadta otthon. Később többször is belezavarodott történetébe, végül bevallotta tettét. A Mokka vendége Csics Péter, R. Tibor kirendelt ügyvédje és Antoni Rita a Nőkért Egyesület elnöke volt.
Április 22-én tartotta a Friedrich-Ebert-Stiftung – 2012 óta futó Nemek közötti igazságosság Kelet-Közép-Európában című regionális projektje, azon belül pedig a 2014-ben indult Párbeszéd a nemek közti egyenlőségről című vitasorozata keretében – „Az eltűnt népességrobbanás nyomában – A gyermekvállalással kapcsolatos diskurzusok” című párbeszédfórumát.
"A magyar érettségin négy szöveggel dolgoztak a vizsgázók. Megint nem sikerült egy nőt sem betenni közéjük. Amikor viszont az érettségiről tudósítanak, mindig csinos lányok szerepelnek a képeken" - tette szóvá tegnap egy olvasónk. A Hír24-nek máris sikerült még ezt a "megszokott" szexizmust is felülmúlnia "Plázacicákat érettségiztettünk" című anyagával.
„Letöltendőt kapott a cigány gyerekek megölésére buzdító szélsőséges” – írja a Roma Sajtóközpont. „Tegnap megtört a vastag, örökké tartónak hitt jégpáncél, már nem lehet következmények nélkül aljas, rasszista propagandát folytatni a közösségi oldalakon. (...) Győzött a jog és az igazság.”