Azonban mielőtt belevágnánk, úgy gondolom, nem árt tisztázni, hogy mi is az a gender. E szó jelentése társadalmi nem, azaz a társadalmilag kiosztott női és férfi szerepkör. Tehát elemzésem – a teljesség igénye nélkül – nemi, elsősorban női szempontból közelíti meg a választásokat.
A bölcsődék sorra szűnnek meg, az óvodákban egyre hosszabbak a várólisták, miközben azt is jól tudjuk, hogy egy kereset általában nem elég a háromtagú család fenntartásához. Szinte nem létezik részmunkaidős állás, és a munkahelyeken nem ritka a független nők előnyben részesítése az anyákkal szemben. Munkára szükség van, csak kevesen engedhetik meg maguknak, hogy ne dolgozzanak; nem beszélve arról, mennyire kiszolgáltatottá válik az a nő, aki elfogadja az anya és háziasszony kizárólagos szerepköreit.
Társfüggőnek olyan embereket, elsősorban nőket szokás nevezni, akik teljesen kiszolgáltatják magukat szerelmi partnerüknek, és egyetlen vágyuk, hogy örömöt szerezzenek neki. Nem foglalkoznak saját igényeikkel, vágyaikkal, hiszen csak annyi a céljuk, hogy megtalálják a „nagy ő”-t, és ha már sikerült összejönniük vele, egy életre megtartsák. A jelenség – ahogy az elnevezésből is sejthető – hasonlít a drogfüggőséghez, vagy az alkoholizmushoz.
Az apák napja eredete 1909-re nyúlik vissza, amikor is egy amerikai polgárháborús veterán lánya, Sonora Smart Dodd Spokane-ben, Washington államban az anyák napi beszédet hallgatva arra jutott, hogy korán megözvegyülő, hat gyermekét egyedül felnevelő apja is megérdemelne hasonló tiszteletadást.
Mik is ezek a „jótanácsok”? Egy részük tipikusan a külső megjelenéssel való foglalkozás témakörébe sorolható. Más részük arra buzdít, hogy töltsünk esetenként több időt barátnőinkkel, cseverésszünk velük, hanyagoljuk egy-egy napra a házimunkát, vagy flörtöljünk (persze szigorúan csak akkor, ha nincs senkink). A cikkírók feltételezik, hogy nekünk, nőknek állandó bűntudatot okoz, ha édességet eszünk, ha nem sportolunk eleget, vagy ha sminkeljük/nem sminkeljük magunkat.
A társadalom nagy része még mindig hagyományos értékrend szerint él, hisz abban, hogy ha mindenki megfelelne a konvencionális nemi szerep-elvárásoknak (vagyis a nő maradna a konyhában), minden a legnagyobb rendben lenne. Ezek az emberek egyenesen a feministákat teszik felelőssé azért, hogy a nőknek már nemcsak otthon, hanem a munkahelyeken is meg kell felelniük, így kettős teher hárul rájuk; vagy azért, mert szerintük „felcserélődtek a nemi szerepek”, és „értékválság” uralkodik.
Ritkán nézek tévét, akkor is többnyire megbánom. Legutóbbi alkalommal, június végén is ez történt, hála a „Csak te és senki más” c. 2001-es német tv filmnek.
Dogville - A menedék. Vagy mégsem? Elemzés öt fejezetben.
## I. A rendezés
### Lars von Trier, a különc
A művésznő Diane Nemerov néven született 1923. március 14-én, New Yorkban. 14 évesen megismerte a nála 5 évvel idősebb Allan Arbust, akivel négy évvel később össze is házasodott. Férje fotós múltja nagy hatással volt rá, ezért neves fotográfusok óráin próbálta elsajátítani a fotográfia rejtelmeit, a ’40-es években pedig férjével együtt kereskedelmi fotográfiai vállalkozásba fogott. Ahogy Diane a fotográfia egyre magasabb szintjeire jutott, úgy házassága is ugyanilyen tempóban, azonban más irányba tartott.
Arundhati Roy: Az Apró Dolgok Istene - Az indiai írónő és aktivista fotója a könyv fülszövegén. Gyönyörű nő. Harminckilenc éves. Ez az első regénye. És az egyetlen. A szerelemről, szépségről, érzékekről, boldogságról és a megbocsátásról, a kasztrendszerről, az asszonyi sorsról, a kommunizmusról, a brit uralom örökségéről. A regényt az Európa Könyvkiadó adta ki 1998-ban. A fordítás Greskovits Endre munkája.
Ami a könyv stilisztikai-irodalmi erényeit illeti: ha már mindenképpen kanonizálni akarunk, akkor nem sorolnám az ún. „magas irodalom” kategóriába, de elsősorban nem is ezért olvastam el. Hanem azért, mert van bennem egy adag voyeurizmus: abban az illúzióban élek, mintha a könyv elolvasásával beleláthatnék mások életébe, gondolataiba. Nem gondolom, hogy egy könyv elolvasásával teljes egészében megismerhető a bemutatott kultúra, nem vagyok naiv olvasó.
És a kép máris nem oly idilli, a házastársi hűség mögött a korabeli patriarchális társadalom elnyomógépezetét pillanthatjuk meg, amely arra kényszeríti a jobb sorsra hivatott Pénelopét, hogy tipikusnak tartott asszonyi tevékenysége (szövés) mögé bújva, örök várakozásra kárhoztassa magát, míg Odüsszeusz a világot járja. A szorgalmas, hasznos házimunkát végző asszony képe így rögtön más színezetet kap, mert bár Pénelopé maga kreatívnak tartja tevékenységét, valójában nincs más választása, amennyiben meg akar menekülni a kérőktől, akik természetesen csupán az anyagi javakra pályáznak.
És mégis. Akadnak sorok, fejezetek, figurák, amelyek nem kellemesek vagy egyenesen bosszantóak feminista szemnek és ez részben épp a tradíció nőképével magyarázható.
A huszadik század latin-amerikai íróinak egyik legjelentősebb, legszínesebb egyénisége, sok kalanddal, váratlan fordulatokkal fűszerezett élete jelenik meg alkotásaiban.
és én, a robot gond nélkül megemésztem. Hát nem.
