A tizenévesek terhességének lehetséges okai - tények az abortusztabletta kapcsán

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

A tizenévesek terhességének lehetséges okai - tények az abortusztabletta kapcsán

május 23, 2012 - 12:09

Fotó: Pixabay

Az abortusszal kapcsolatos viták során mindig vannak, akik moralizálni kezdenek, és azzal "érvelnek" az abortusz ellen, hogy a fiatal lányok (természetesen csak a lányok...) már így is elég felelőtlen, kicsapongó szexuális életet élnek. Ráadásul korán kezdik, nem válogatják meg partnereiket, nem tájékozódnak elég alaposan arról, hogyan lehet védekezni a terhesség ellen. A feministák általában nem üldözik az abortuszt, mert - amellett, hogy a férfi/fiatal fiú gyakran elhallgatott felelősségére is igyekeznek ráirányítani a figyelmet! - fontosnak tartják a nők önrendelkezési jogát; vagyis azt, hogy a leginkább érintett ember dönthesse el, meg szeretné-e tartani a magzatot. A közhiedelemmel ellentétben tehát nem abortusz-, hanem választáspárti (pro choice) szemléletről van szó.

A téma aktuálisan az abortusztabletta bevezetése kapcsán került elő. A Kossuth rádió ma (május 23.) reggeli műsorában a műsorkészítők Hujber Tamásné iskolapszichológust kérdezték a tabletta és a felelősségtudat összefüggéseiről. A pszichológus nem gondolja, hogy az abortusztabletta döntő hatással lenne a gyerekvállalásra, vagy a fiatal nők gondolkodására, de erősíti azt a közkeletű nézetet, miszerint a hatékonyabb felvilágosítás csökkenthetné a tizenévesek teherbeesésének esélyeit. Szerinte elsősorban a családban kell - szabadon, de nem „szabadosan”- beszélni a szexualitásról; és mivel ez csak ritkán történik meg, sok tizenéves már a sokadik abortuszánál tart.

Természetesen a gyerekeket fel kell világosítani, őszintén kell velük beszélni a szexről is, ahogy bármilyen más, aktuálisan felmerülő témáról. Arról viszont nálunk még szinte egyáltalán nem esik szó, hogy az abortuszra jelentkező tizenéves lányok egy része valójában nem tájékozatlanságból esett teherbe, hanem nemi erőszak, incesztus áldozata.

Nem tudjuk, és valószínűleg soha nem is fogjuk megtudni, hogy mekkora részükre igaz ez, hiszen a gyerekkorban elszenvedett szexuális abúzust (főleg, ha családon belül történik) hatalmas tabu, szégyen övezi. A családjuknak és a kórházi személyzetnek is kiszolgáltatott lányok nem fogják elmondani, hogy nem egy szeretetteljes szexuális együttlét „eredménye” miatt választják az abortuszt; inkább nem beszélnek, vagy nem nevezik meg az apát. (Ráadásul egy 14 éven aluli lány jogilag nem is létesíthetett szexuális kapcsolatot, hiszen ez mindenképpen nemi erőszaknak számít; akkor is, ha beleegyezett az aktusba.)

Vannak olyan lányok is, akik szeretnék megtartani az erőszakból fogant gyereket, és a szüleik kényszerítik őket abortuszra. Nagy eséllyel az ilyen esetek is úgy kerülnek be a statisztikába, mintha a lány felelőtlenül, védekezés nélkül létesített volna szexuális kapcsolatot. A szakirodalom is felhívja a figyelmet arra, hogy a serdülőkori terhesség esetében szexuális bántalmazásra is gyanakodhatunk, főleg akkor, ha az apa nem ismert.

A másik fontos dolog, hogy a nemi erőszak nem csak közvetlen, de közvetett okként is szerepelhet:  a szexuálisan bántalmazott gyerekekre felnőttként gyakran jellemző a promiszkuitás és ezen belül is az elővigyázatlanság. Azaz, múltbeli vagy jelenlegi abúzusra utalhat, ha egy tizenéves lány szexuális viselkedése az életkorához képest túl "érett", vagyis korán kezdi a nemi életet, sok partnere van.[1] 

Nagyon rossz irányba visz tehát, ha azt feltételezzük, hogy az abortuszra jelentkező nők és lányok nem voltak elég tájékozottak, vagy felelőtlenül viselkedtek - sokkal fontosabb lenne megnézni, mi van a háttérben. A szexuális felvilágosítás mellett fontos lenne a nők elleni erőszak megszüntetése, az azzal kapcsolatos attitűdök megváltoztatása, illetve a családon belüli zaklatást, erőszakot elszenvedett áldozatok érdemi segítése. 

 

[1]Szexuális gyermekbántalmazás a családban (2001). Szerk:  Széchey, Orsolya. Animula, Budapest.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Elgurult a gyógyszerük? Vélemények és tények az abortusztablettáról

május 27, 2012 - 17:51

Ismét kiderült: a pártpolitikai érdekek jóval fontosabbak ma Magyarországon, mint a nők egészsége. Egy hete jelentették be, hogy hamarosan elérhető lesz az abortusztabletta, ám azóta nemcsak ellentmondásos hírek érkeznek arról, hogy eljut-e valaha a kórházakig, hanem az is látható: a  kereszténydemokraták újra megragadják a lehetőséget, hogy politikai presztízskérdést csináljanak az ügyből. Hétfőn napirend előtti felszólalásban, majd pár nappal később az Alfa Szövetséggel közösen megrendezett demonstráción tiltakoztak az abortusztabletta bevezetése ellen.

Tóth Katalin az abortusztablettához való hozzáférés korlátozásáról a Mokkában

január 20, 2015 - 00:00

A közösségi szabályozás azonban lehetővé tette, hogy a tagországok bevezessenek tiltó vagy korlátozó jogszabályokat. Ezzel élt az egészségügyért felelős tárca és ezért nem lehet a tablettát a hazai patikákban recept nélkül megvenni. A minisztérium betegbiztonsági kockázatokkal indokolta a döntését. A témában Tóth Katalin, a Nőkért Egyesület aktivistája volt a Mokka vendége.

A nők reprodukciós jogai (tanulmány)

december 05, 2015 - 19:41

Első megjelenés: Bolemant Lilla - Szapu Marianna szerk. Bevezetés a gendertanulmányokba. Egyetemi jegyzet. Pozsony - Nyitra: Phoenix Polgári Társulás, 2015, 103-135. A kötet egyben letölthető itt. Alább a linkekkel kiegészített változat olvasható, a szövegben [jelzett] oldalszámokkal. A tanulmányból csak az eredeti megjelenési adatok megadásával lehet idézni.