Apja román származású, havasalföldi vajda fia, anyja görög származású zenész. 20 évesen feleségül ment egy francia arisztokratához, egy fiuk született. A költőnő a párizsi szellemi elit rendkívül népszerű tagja volt, barátai közt tudhatta Colette-et, Marcel Proust-ot , Paul Valéry-t és André Gide-et. Portéját számos korabeli híres festő megfestette, itt László Fülöp, magyar származású londoni portréfestő művét láthatjuk. Rodin szobrot készített róla. Irodalmi teljesítményét számos elismeréssel díjazták,közülök többet is első nőként nyert el. 56 évesen halt meg. Életében Ady Endre így méltatta:

" Ez az asszony az új, francia irodalom egyik legbiztosabb, legerõsebb tehetsége és valakije."

A Nyugat nekrológja a következőképpen emlékezik meg róla: "hol a szintén dunai, sőt román eredetűnek vélt Ronsard, hol a legnagyobb romantikusok, a Hugók, a Lamartine-ok egyenes örökösnőjének, áradozó természetleírásai s féktelen szerelmesversei miatt hol a kertek, virágok és vetemények Királynőjének, hol a francia költészet Szulamitjának és Szirénájának" becézték, s "művei és szerelmei, hiúsága és elméssége, hűsége és vakmerősége úgyszólván végső percéig vonzották a Közvéleményt."

A méltatés így hangzik a továbbiakban: "egy nemcsak romantikátlan, hanem költőietlen korban Anna de Noallies képviselte, tán utoljára, a hangzatos, a hatékony, a «romantikus» Költőt és Költészetet. (...) Noailles grófnő csak magában hitt, a maga énjében és érzékenységében (...) e rajongó, szabadelvű s amellett idegen költőnő nehezen vállalta volna a Rend és a Hagyomány hirdetését. (...) Népszerű poéta volt, a népszerűség majdnem minden kellékével és korlátjával, aki maga megvallja, hogy halála után is csak fiatal és szerelmes fiúk hódolatára vágyik s akinek forró és édes poézisét legalább két nemzedék szürcsölte." A nekrológ azt is megemlíti, hogy Noailles néhány verse még életében iskolai olvasmány lett.  

Ha egyszer meghalok

Ha egyszer meghalok, e könyv hirdesse majd:
szívből szerettem én az örömöt s a dalt, -
hadd lássa a jövő, hadd mondja el az ének:
mily kedves volt nekem e víg világ, az élet.

A munkás rétet és tanyát figyeltem én
a négyszer változó esztendő ütemén,
mert szép a föld, a víz s a láng, ha égbe reszket,
szép mindenütt, de benn, lelkemben ott a legszebb.

Elmondtam mind, amit éreztem s láttam itt,
nem félte szívem az igazság láncait,
oly szerelem lakott szivemben, oly tüzesség,
méltó, hogy néha még holtában is szeressék,

s egy ifju egykoron, olvasván versemet,
érezze, hogy szive megdobban, megremeg,
és hús-vér asszonyát, az élőt, elfelejtve,
csak engem hívjon és öleljen át a lelke...

(Kardos László)

Hajnali mise Velencében

A velencei nők, mikor fölkel a nap, 
térdelnek suttogón a Szent Márk-templomában,
sötét kendőjük a zöld boltívek alatt:
fekete mákvirág egy drága amforában.

Győzelmes szenvedő, Bizáncnak Jézusa,
mily mézzel enyhíted e szegény lángolókat,
kik hogy imádjanak, otthagyják sorra ma
a gyümölcs-piacot, amelyet sátrak óvnak?

Ha érzékeny szívük gyötrődve kéjre vár
s szerelmük nyugtalan vay bűnös tán s ha gyászol
s ha tétován a vér, mit lángra gyújt a nyár,
ábrándozik a csók kába zuhatagáról,

Uruk és Istenük, mit felelsz majd nekik?
Maguk hallják csak ők esőn elég borulva
s azt hiszik: sugaras, távoli szemeid
mosolyognak majd gerlice-panaszukra.

- Ah, bármilyen legyen a vágy, a bűn, amit
eléd tárnak s mitől a szívük olyan megvert,
halmozd örömel el térdüket, karjaik.
mert csupán a gyönyör gyógyítja meg az embert.

(Rónay György)
 

Egy este majd meghalsz

Egy este majd meghalsz, ha beborul az ég.
Hirtelen jön. A suttogó és szörnyű restség
rád tör és nem hagy győzni, ölel remegőn.
A kábaságot, a sírt nem jósolta semmi.
Talán álmodsz is. Én leomlok, lásd, ennyi,
s a vak halál túllép minden megtörténhetőn.

(Kovács Anikó)