Trianon óta nem volt ennyire szánalmas magyarnak lenni
Állandó politikai diskurzus része, hogy a magyar anyanyelvet beszélő honfitársak épp melyik határ melyik oldalán mit, miért és hogyan csinálnak. Miről mit, és ami fontosabb: egymásról mit is gondolnak valójában. Bár kultúrában, szokásokban, gasztronómiában, bajuszpödrésben és még számtalan dologban rengeteg eltérés van magyar és magyar között, azért a nemzeti együttműködés rendszerének csúcsra járatása során pár apróság vitathatatlanul, homogén formában mutatkozik meg: egy nőbe nyíltan, reflexből bele lehet rúgni, mi több, a lassan mindent ignoráló magyar társadalom még egy kis vállveregetéssel is jutalmazza.
Erdély és székelyföld, anyaországból importált szellemi méreganyagainak nemzetre, kultúrára, valamint agyra és lélekre káros hatásai külön megérnének egy misét, mint ahogy úgy általában a beteg magyar néplélekről is hosszasan lehetne értekezni. Most azonban mindezen borzalmak egy apró pici és jelentéktelen testet öltéséről lesz szó.
Beszégessünk a hajtépésről
A magyar állam nőkhöz való ambivalens viszonyáról, sok példa mellett, a nők principiális kötelezettségeinek középkort idéző kommunikációja is remekül rávilágít. A tejesen inkompetens, témához nem értő, szakmaiságot olykor bibliai alátámasztással megerősítő, egybites logikára hangolt politikai klientúra, minden eszközzel azon van, hogy a nőknek keresztbe tegyen. Az isztambuli egyezmény körüli "hiszti", az egyedül álló anyák helyzetéhez való keresztény hozzáállás is igazolja, hogy a kormányban annyi empátia van, mint egy törött cipőkanálban.
Mindezt férfiként mondom, és látom, ám ami most súlyozottan kiemelendő, hogy mindezt csíkszeredai származású, székely férfiként mondom és látom. Miért is hangsúlyozandó? Hát azért mert sajnos elindult a székelyezés egy olyan honfitársam miatt, aki valójában semmi mást nem csinált, csak amit a rendszer elvár tőle: reflexből intézett megsemmisítő csapást arra, ami nem fér bele a fekete-fehér világképébe. Ebben pedig már hatalmas sikereket ért el a menetelő pannon büszkeség. Ha mindenben még nem is, de mára egy dologban teljes a férfi-női egyenlőség is: a NER katonái pontosan ugyanolyan cudarul bánnak mindenkivel, legyen az nő, vagy férfi. Win!
És hogy mi az igazán elszomorító e szörnyűségeket látva, hát nézzék az embereket, az asszony megregulázását sztoikus nyugalommal bámuló tömeg képét és jól véssétek az eszetekbe: ha nem is úgy gondoljuk, de hivatalosan ma ez a büszke magyarság, határon innen és túl.
Borbáth Áron megbukott férfiként, emberként és fotósként is, nem beszélve a férfitársairól. Az pedig, hogy a hajtépkedés ügye elül a provokáció szintjén, igazolja, hogy a magyarság épp nemzetként készül megbukni. Jézusom de szánalmas még ezt az esetet is focimeccs-logikával magyarázni és az áldozatot hibáztatni, mennyire nincs a Kárpát-medencében fogalma az embereknek, hogy mi is a demokrácia és hogy de jó volna a magyar férfiak "pucájában" akár csak fele annyi vért látni, mint ami ennek a nőnek egyedül van.
Ha valaki úgy gondolja, hogy ez nem ok, akkor küzdjön, mert soha nem volt ilyen ciki magyarnak, magyar férfinak, magyar keresztény férfinak lenni és ez nem jól van így, de nagyon nem.