A Feminista Közösségi Estre a rendezvénysorozat keretében került sor a szervezésében dec. 9-én, szombaton a Toldi Moziban. Az érdeklődés igen nagy volt, a nagyterem zsúfolásig megtelt, sokaknak már csak állóhely jutott. Több korosztályból képviseltették magukat nők és férfiak, néhányan a gyerekeiket is elhozták.
Az est első felében jelenleg aktív feminista csoportok illetve személyek mutatkoztak be ppt prezentációkkal tarkított előadásaikkal.
A KLIT queer feminista könyvtár két lengyel aktivistájának a nyilvános bemutatkozásáról sajnos lemaradtunk, de utólag sikerült velük megismerkednem, és nagyon ígéretesnek tartom a kezdeményezésüket, melyet, mint kiderült, az ország több pontjára is szeretnének a későbbiekben kiterjeszteni. Az oldaluk: , a hírlevelükre a e-mail címen lehet feliratkozni.
Gerle Éva feminista blogger ( ) beszédének a felére estünk be Szatmári Rékával – néhány poént még elkaptunk a család anyagi forrásait enyhén szólva önkényesen és aránytalanul felhasználó hímsoviniszta férjek kifigurázásából. A blognak naponta 70000 látogatója van (köztük mi is), és a szerző jelentős öntudatnövelő munkát végez az őt olvasó nők körében. A bejegyzései a visszajelzések szerint egyeseket arra biztattak, hogy álljanak a sarkukra, és indítsák meg a válópert, de ennél több azok száma, akiknél a gondolatébresztő írások az otthoni beszélgetések elmélyülését, így a kapcsolat, a házasság minőségének javulását eredményezték. A záró mondatokban az előadó a támogató társ szerepére tért ki, majd váratlan bejelentést tett az őt kedden ért veszteségről. Hirtelen csend telepedett a közönségre – melyből felocsúdva két gondolat fogalmazódott meg bennem: egyrészt, Éva elkötelezettsége az általa képviselt ügy iránt példamutató, amiért egy ilyen helyzetben is eljött megtartani az előadását (gondoljanak rá mindazok, akik különféle, emellett eltörpülő indokokkal bújnak ki a megjelenés, illetve a szereplés alól, miközben elvben támogatnak egy megmozdulást!), másrészt, a társa is kivételes ember lehetett, ha Éva hozzá méltóbb megemlékezésnek érezte a szereplés vállalását, mint a távolmaradást.
Következő előadóként Szántó Nikolett () autóversenyző, többszörös bajnok lépett a színpadra. Tevékenységét sztereotip módon „férfisportnak” tartják (holott erre semmi ésszerű magyarázatot nem lehet elképzelni), és Niki döbbenetes diszkriminációról számolt be mind a társak, mind a bírók, mind az újságírók részéről. Nehezményezte, hogy a sportoló társak támogatás helyett bizalmatlanok vele illetve a képességeivel szemben, még a „dicséretet” is úgy kezdik, hogy „ahhoz képest, hogy nő…”. A bírók – akik értékelése ebben a sportban szubjektív – szintén előítéletesek, egyikük egy verseny előtt azzal ment oda hozzá korábbi első helyezésére utalva, hogy ő „szégyellte volna magát, ha enged egy nőt nyerni.” A médiaérdeklődés a teljesítménye, az eredményei helyett női mivoltára irányul, a riporterek gyakran feltételezik, hogy nem saját indíttatásból vágott bele a sportba, hanem egy férfi (apa, báty, partner, stb.) „vitte bele.” További probléma az autóversenyeken a majdnem meztelen autómosó lányok szerepeltetése – amikor Niki erre panaszt tett, azt a választ kapta, hogy a videók látogatottságát a nők mint díszítő elemek megtízszerezik: azokat a videókat, ahol csupán a verseny látható, átlagosan 8 ezren, míg az eltárgyiasított nőkkel illusztrált anyagokat 80 ezren nézik meg. Az általa felvázolt hímsoviniszta attitűd a hallgatóság számára, még ha más vonatkozásban is, de sajnos ismerős volt; a szexizmus a társadalom minden területét áthatja.
Utána meghallgathattuk Szabó Gabriella és Réday Dorottya kutatási eredményeit az abortuszt megelőző, a magzat megtartására irányuló védőnői tanácsadásokról. A nőkért.hu facebook felületén már előre a nyakunkba kaptuk miatta az időről időre felbukkanó és egyre agresszívabbá váló magzatvédő gárdát (akiknek az áldásos tevékenysége belőlem speciel a reproduktív jogok iránti hangsúlyozottabb érdeklődést váltotta csupán ki…), így különösen vártam ezt az előadást. Dorottya a tanácsadáson részt vett nőkkel készített interjúkat, Gabi pedig magát terhesnek kiadva vizsgálta meg, miként zajlik egy ilyen tanácsadás – ami eleve felesleges, mert az abortuszra jelentkező nők többsége már döntött, és valószínűleg nem örömében választotta ezt az opciót.
Eleve a helyszín manipulatív – a falon gyermekes anyukák képei, a helyiség a családgondozóban a terhesgondozó vagy a gyermekorvosi rendelő mellett, stb., és 9-ből 7 védőnő meg akarta győzni a 32 éves, 6 hetes terhes, munkanélküli férjjel és lakáshitellel rendelkező nőt, hogy tartsa meg a magzatot. „Fillérekből is meg lehet oldani a gyerekvállalást” – bizonygatta az egyik. Jellemző módon az életkörülmények figyelembe vétele helyett inkább a partner megléte alapján érveltek a gyermekvállalás mellett. Kirívó eredmény, hogy a nem kívánt terhességért (pl. a fogamzásgátlás elmaradásáért) egyedül a nőt tartják felelősnek (elfelejtik, hogy nem egyedül esett teherbe…), hajlamosak megjegyzéseket tenni a nő korára (főleg, ha 30 feletti) és a „mai nők” szülési hajlandóságának hiányára, sőt adott esetben még a férj munkanélküliségéért is a nő lesz a felelős (mert „nem motiválta kellőképpen az álláskeresésre”… wtf???) Nem ritka a tényektől, szakmaiságtól igen távol álló érzelmi zsarolás („ez egy élet” – az egyik egyenesen gyilkosozott is! – , „a legrosszabbra készül, amit egy nő tehet”, „ő már érzi, amit maga érez”), melyet magzatmodellek kézbeadásával egészítenek ki. („fogja meg, most ekkora”) A fiatalabb nő talán megússza egy szidással. A nők a védőnők modorát kedvesnek írták le, és csak a tartalomra rákérdezéskor derült ki a finom manipuláció.
A védőnők többsége felnagyítja a testi-lelki kockázatokat, holott, egyrészt, az abortusz megfelelő higiéniai körülmények között az egyik legbiztonságosabb beavatkozás (házi módszerekkel persze már kevésbé, és a tiltás/szigorítás óhatatlanul ide vezetne!), másrészt, a „poszt-abortusz szindróma” vitatott jelensége – azon túl, hogy egyénenként változó mértékben jelentkezik, sokaknál egyáltalán nem, másoknál erősen – nagy valószínűséggel éppen a társadalmi megítélésnek, a beavatkozással kapcsolatos előzetes és utólagos lelkiismeret-furdalás keltésének tudható be.
További információk az oldalon találhatók.
A következő szereplők Tóth Györgyi és Mihalovics Éva voltak, akik – a betelefonálóként odakerült – Kispéter Erikával és DJ Tax alias Kőrös Judittal együtt a c. nőjogi adását szerkesztik, amely 2004 óta kéthetente szerdán 10 és 12 óra közt jelentkezik. A műsor felöleli a feminista témák lehető legszélesebb palettáját, és az elmúlt években számos feminista aktivista és kutató szerepelt vendégként. A rádiónak vanés fóruma, ahol a szerkesztőknek – mint minden nőjogi oldal szerkesztőinek – rendszeresen meggyűlik a baja a trollokkal. A trollok magvas hozzászólásainak lényege a következők mentén csoportosítható: 1. „nőként miért beszélsz?” , 2. „rosszul beszélsz”, 3. „dugjon már meg valaki, akkor csendben maradsz”. (Megspékelve a 4. ponttal: ha kiderül a szerkesztőről, hogy egyben anya is, az sem jó, hanem akkor jön a „szegény gyerek” lamentálás.) Ez további kommentárt nem is igényel, akinek valaha köze volt nőjogi oldal működtetéséhez, már volt szerencséje találkozni ezzel az attitűddel – ahogyan azzal is, hogy ezek a bátor trollok személyesen rendkívül visszahúzódók tudnak lenni. (Bár – nem mintha ez olyan nagy baj lenne – ritka, hogy eljutnak odáig.)
A következő adás dec. 12-én, szerdán hallható 10 órától a 90,3 Mhz-en, illetve a oldalon.
Süvecz Emese randitanácsokkal készült hetero nőtársai számára, melyeket a házasságszédelgő gyilkosról szóló (Fejes Endre azonos című regényéből készült), Jó estét nyár, jó estét szerelem c. film meghackelt kockái illusztráltak – rajtuk a kiszemelt nő a kelepcébe sétálás helyett inkább a sarkára áll. Az előadás a női magazinok tanácsainak kifigurázását célozta, melyek többnyire igyekeznek lebeszélni a nőt arról, hogy ismerkedéskor őszinte legyen és önmagát adja.
Emese elmondta, hogy szeret randizni, és ezen alkalmakkor rögtön előáll azzal, hogy ő feminista, és érdeklődik a partnernek a nemek egyenlőségről alkotott véleményéről. Nem tagadta, hogy ez a stratégia nem mindig előnyös (sőt…), és – borítékolható, hogy a hímsoviniszta kiscsoportok, ha tagokat küldtek a helyszínre, ezt fogják a főcímeikben sikítani – elhangzott, hogy „a férfiak használhatatlanok.” Ez a túl erősnek ható állítás azonban a férfiak ismereteire, szociális érzékenységére vonatkozott, mely empirikus szinten (és eltérő mértékben) többnyire valóban hagy kívánnivalót maga után, ám, mint az előadó is utalt rá, fejleszthető. Emese szerint az újraszocializálást, „mielőtt kinyitja a száját, el kell kezdeni.”
Sok energiát és kitartást kívánok mindazoknak, akik megpróbálják – szükségük lesz rá. Konklúzióként ugyanis Emese megállapította – és ez sajnos nagyon igaz –, hogy a férfiuralom mindenképpen dolgoztatja a nőket: vagy a megfelelésbe ölik az energiájukat, vagy az autonómiájuk védelmébe. (Megjegyzem, annyi a különbség, hogy az utóbbi produktívabb, és boldogabb út.)
Utolsó szereplőként Herman Zita mondta el a Kaufer Virággal közösen készített előadását, mely a nők politikában betöltött szerepét vázolta fel a hatalom természetének tükrében. Magyarországon 114.-ek vagyunk a Parlamentben jelen levő, sajnálatosan kevés 9% nővel, a női miniszterek és államtitkárok száma tekintetében pedig a 80.-ak. (Ezt befolyásolja az a tény is, hogy a többi országban átlag 20 miniszter van, nálunk csak 10.)
Ez az arány távolról sem éri el az érdemi érdekérvényesítéshez elengedhetetlen kritikus tömeget, ami 30% körül mozog. A nő ilyen körülmények között vagy „biodíszlet”, vagy „szoknyás férfi”, és a nők iránti tisztelet kimerül az olyan gesztusokban, mint a kézcsók, amit miniszterelnökünk (ahogyan Vargapityu a liftben előreengedést) előszeretettel alkalmaz. A gyermektelen nőkkel szemben erős az előítélet, de a gyermekes nők sem részesülnek érdemi megbecsülésben: érzékelteti pl. ezt, hogy a Parlamentben van fodrász és kozmetika (!), de gyermekmegőrző nincs.
Zita szerint a nők távolmaradásának a politikától – az ellenséges közeg és az üvegplafon mellett – két oka lehet: tudatos döntés (politikai tiltakozás) illetve tudattalan „menekülés a magánéletbe.” A változásért való küzdelem kétirányú lehet: 1. befogadóbb közeg megteremtése (családbarát munkakörülmények, decentralizált döntéshozatal, szemlélet- és viselkedésváltozás) – mindez megvan Andorrában és Ruandában, az egyedüli országokban, ahol a parlamentben több a nő, mint a férfi, 2. alternatív cselekvési formákkal meghaladni a politikát – ahogyan teszi a –, ennek kapcsán zárásként a következő Germaine Greer-idézet hangzott el: "
“I do think that women could make politics irrelevant; by a kind of spontaneous cooperative action the like of which we have never seen; which is so far from people’s ideas of state structure or viable social structure that it seems to them like total anarchy — when what it really is, is very subtle forms of interrelation that do not follow some hierarchal pattern which is fundamentally patriarchal. The opposite to patriarchy is not matriarchy but fraternity, yet I think it’s women who are going to have to break this spiral of power and find the trick of cooperation.”
Az előadásokat a kávézóban kötetlen beszélgetés követte, melynek során új ismeretségek születtek, új tervek körvonalazódtak, megindult a magyar nőjogi aktivisták generációi közti párbeszéd.
