"Azzal, hogy meghallgatjuk a bántalmazót, pont ennek az áldozathibáztatásnak engedünk teret. Lehetőséget adunk a bántalmazónak, hogy előadja a saját verzióját, amiben legitim az erőszak, és elhisszük, hogy igazából a bántalmazó az áldozat, hiszen ezt akarjuk hinni. Felmentjük a felelősségvállalás alól, hagyjuk, hogy elnyomja az áldozat hangját, várjuk, hogy valaki elég kitartó legyen ahhoz, hogy mellette maradjon és segítsen neki megváltozni. Ez az attitűd az, ami miatt az áldozatok száma tovább nő, hiszen az az erőszak, ami miatt az elkövetőnek nem kell felelősséget vállalnia, a legtöbb esetben megismétlődik.
Akkor fordulna elő kevesebb erőszak, ha a bántalmazó mentségére nem hoznánk fel semmit. Sem a hajlamát, sem a függőségét, sem a vélt vagy valós érzelmi sérelmeit, dühkezelési problémáit, a napi stressz mennyiségét, a gyerekkori traumáit vagy azt, hogy neki mennyivel rosszabb. Semmit. Ha nem azokat az embereket büntetnénk, akik lehet, hogy már évek óta szenvednek. Ha meghallanánk azokat, akik hallgatásra vannak kényszerítve. Ha a bántalmazóktól fordulnánk el olyan lendülettel, ahogy tesszük most ezt, amikor egy áldozat beszélni kezd. Minden más esetben csak fenntartjuk a bántalmazó rendszert."
"Nem fogunk visszatérni a normalitáshoz, mert a normalitás volt maga a probléma: az új globális egészségügyi, gazdasági, ökológiai és élelmiszerválsággal szembesülve a globális feminista és transzfeminista mozgalom nem adja meg magát az elszigeteltségnek és nem hallgattatja el küzdelmeit a lakhelyeinken alkalmazott korlátozó intézkedések ellenére sem.
A nők és LMBTQI+ emberek világszerte elutasítják, hogy alávessék magukat a világjárvány következtében fokozódó erőszak sokféle formájának, és az utóbbi évek globális feminista tüntetései hatására megerősödve, ellenálló gyakorlatainkat összefonva, szerveződni kezdünk.
Ez a válság feltárja és felerősíti az erőszakot, a hierarchiákat, a koloniális kapitalista patriarchátus általi elnyomás, kizsákmányolás és egyenlőtlenség strukturális gyökereit, amelyek ellen mindig is küzdöttünk és küzdeni fogunk. Pontosan a krízis hatására létrejött feszültségből és hasadásokból emelkednek ki az általunk képviselt ellenállás és szolidaritás új formái. Ez az ellenállás, amihez csatlakozni akarunk, és azt szeretnénk, ha ez globális szinten visszhangozna kollektív hangunkban, hogy együtt lépjünk ki az elszigeteltségből, és aláássuk az uralkodó paradigmákat a feminista, transzfeminista és antipatriarchális tudásunk és gyakorlataink megerősítésével."
A könyvbemutatón "Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy az Isztambuli Egyezmény – amely ellen a központ kampányt folytat – a nők védelmének álcája mögött akarja a genderizmust becsempészni a nemzeti jogrendekbe."
A genderfogalom jelentésrétegeiről lásd: Hollik Istvánnak is van társadalmi neme (Antoni Rita, 24.hu)
Az Isztambuli Egyezmény körüli félreértésekről pedig ezt a cikkünket ajánljuk.
Az Isztambuli Egyezmény magyarországi sorsát e cikkünkben követtük nyomon.
