Színészcsaládba született, apja, Szőllősy Mihály vándorszínész társulatával járta az országot, öt évesen már szavalt a színpadon. Egy ideig Latabár Endre társulatának tagja volt, különösen népszínművekben ért el komoly sikereket. 16 évesen kezdett publikálni, elbeszéléseit, verseit többek között a Játékszíni Emlények, a Győri Közlöny, a Családi Kör közölte. Halála után a Hölgyfutárban jelentek  meg válogatott versei. Nagyon fiatalon tüdőbetegségben halt meg, síremléke a balatonarácsi temetőben található.   

Néhány munkája:  

• Eltűnt remény
• Játékszíni emlény
• Egy fejér rózsa története

Szőllősy Nina: Őszi éjszaka

Tiszta, fényes őszi éjen,
Mikor a nap alszik mélyen,
Gondolatokba merülve
Nézek a világos éjbe.
Néma, csendes a természet,
Zaja, gondja elenyészett.
Csak az óra ketyegését
Hallom - ezt a szívverését
Az időnek.

Nézem, nézem a nagy éjet:
Olyan fényes, - mégsem éget.
Mi lehet az a fény? Tán a
Mélyen alvó napnak álma?
De hisz a nap forró lelke
Oly hideget álmodnék-e,
Mint az a fény, az a csillag,
Mely a dérvirágon csillog,
S rezegve reszket?

Nem csillag az, nem is álom,
Mely úgy átfénylik a tájon:
Sárga lomb, hervadt virágok,
Tört remény, kihamvadt vágyak
Bús arcára
Süt a fájó emlékezet
Holdvilága.