Tawakkol Karman, jemeni újságíró, emberjogi aktivista, „a forradalom anyja” (sz. 1979)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Tawakkol Karman, jemeni újságíró, emberjogi aktivista, „a forradalom anyja” (sz. 1979)

február 07, 2018 - 10:29
2011-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki a nők jogaiért, a politikai részvételért és a békéért folytatott erőszakmentes küzdelméért.

A „forradalom anyja” volt az első jemeni és az első arab nő, aki Nobel-díjat kapott. Taiz-ban született, haladó szellemű értelmiségi családba. 1999-ben közgazdaságtanból diplomázott, mesterdiplomáját politikatudományból készítette.

2005-ben egyik alapítója volt a Women Journalists Without Chains nevű szervezetnek, melynek célja a nők jogainak, a polgárjogoknak, a szólásszabadságnak a kívívása.

Cikkeket írt, dokumentumfilmeket készített, melyeket a jemeni vezetés államellenesnek és lázítónak minősített. Tevékenységéért halálos fenyegetéseket kapott, többször letartóztatták.

A Nobel-díj átvétele után az egész világon megismerték a nevét, egyetemeken és nemzetközi konferenciákon tartott előadásokat. 2012-ben a kanadai University of Alberta tiszteletbeli doktorának választotta. 

 

Tawakkol Karman, Leymah Gbowee és átveszik a Nobel-díjat

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Ellen Johnson-Sirleaf libériai politikus, nőjogi aktivista (sz. 1938)

október 16, 2017 - 15:17

Monroviában született, a College of West Africa elvégzése után az Egyesült Államokban folytattta tanulmányait. Közgazdaságtanból a Colorado egyetemen, államigazgatásból a Harvardon szerzett diplomát. 1979-től két évig a Pénzügyminsztériumban dolgozott, egy katonai puccs után el kellett hagynia Libériát. Washingtonban a World Bank főtisztviselője, 1981-től Nairobiban a Citibank alelnöke volt.

Matilde Serao olasz újságíró, író (1856–1927)

március 07, 2018 - 20:16

Görög anyától, olasz apától született. Nápolyban nőtt fel, első elbeszéléseiben tanítőnői tapasztalatairól írt. A nápolyi életről, emberekről megjelent cikkei hihetetlenül népszerűek voltak. Férjével több újságot alapítottak:  Corriere di Roma, Corriere di Napoli és az  Il Mattino, utóbbi a mai napig népszerű. Újságírói munkája mellett elbeszéléseket, regényeket publikált, több, mint 40 kötete jelent meg. 

Lucretia Mott amerikai reformer, abolicionista, feminista (1793–1880) 

január 05, 2018 - 00:14

Lucretia Coffin Nantucketben született, kvéker családba. A Society of Friends kvéker intézetben tanult, végzés után tanítóként alkalmazták. Amikor rájött, hogy a férfi tanítók kétszer annyit keresnek, mint a nők, szóvá tette, egyenlő elbírálást követelt – és ettől kezdve megtalálta életcélját.