A Délmagyarország újságírója 1913-ban attól tartott, hogy a nők értelmiségi pályákra áramlásával „meg fog történni az a kicsike kómikum, hogy a védőügyvéd-asszony 15 perc szünetet fog kérni, hogy a kisleányát – megszoptassa”. A szerzőt, aki még leírni is pironkodott e szót, valószínűleg ma sem ütné meg a guta, tekintve, hogy még ma is sokan tabunak tartják a nyilvános szoptatást, és valamiféle képmutató álszermérem nevében a négy fal közé korlátoznák, a nyilvános terekből, a közéletből kirekesztenék a gyermeket vállaló nőket. Ha ma nem is "kómikum", de mindenképpen hírértékű és megosztó, ha egy nő ilyen szörnyű tettre vetemedik.

Licia Ronzulli olasz képviselőnő 2010. szeptember 22-én magával vitte 44 napos gyermekét az Európai Parlamentbe. 

2015-ben az argentin képviselőnő, Victoria Donda Perez tett hasonlóképpen: 

Ma pedig az ausztrál Larissa Waters-en volt a sor:

Nem Waters volt az első, aki az ausztrál parlamentben ilyen megbotránkoztató cselekedetet hajtott végre - kollégája, Sarah Hanson Young 2009-ben hasonlóval próbálkozott, akkor azonban az őrök kivették a kezéből a gyermekét (!) és kivitték a helyiségből. Az esetből botrány lett, ami végül - igaz, csak hét évvel később, de - a szabályok megváltoztatásához vezetett. 

Függetlenül attól, hogy a szerepkonfliktusra a legjobb megoldás-e a csecsemőt a parlamentbe (konferenciára, értekezletre stb.) elvinni, ezek a bátor kezdeményezések egy problémára - a társadalom és annak intézményeinek férfiarcúságára - mindenképpen rávilágítanak. E "renitens" nők remélhetőleg közelebb visznek minket egy olyan világhoz, amelyben mindenki számára egyértelmű, hogy a nők akkor sem szűnnek meg önálló személyek lenni, ha anyává válnak, és amelyben a nők jelenléte a nyilvános szférában és a vezetésben nem kuriózum, hanem természetes, így a társadalmi intézményeket ennek megfelelően alakítják.