"Élted asszonyélet, semmi más" - Lányi Sarolta

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam

"Élted asszonyélet, semmi más" - Lányi Sarolta

július 25, 2010 - 12:14

Lányi Sarolta sógorával, Czóbel Bélával

Lányi Sarolta (1891 Székesfehérvár - 1975 Budapest)

Költőnő, műfordító.

A szabadkai tanítóképző elvégzése után 1909-től Budapesten tanított. A Nyugatban publikált, nagy sikert aratott. "Emlékszem a szenzációra, melyet ezek a költemények a folyóirat munkatársai között keltettek, akik a szerkesztőségben már a kéziratot is olvashatták. Ki lehet ez a finom betűket rovó fiatal lány, aki olyan meglepően friss hangot tudott megütni az új magyar líra akkor pedig már nagyon sokhangú, nagyon gazdag dalnokversenyében?" - írja Tóth Árpád, aki a szerző "lírai közvetlenségét" méltatja. 1922-ben követte férjét szovjetúnióbeli emigrációjába, ahonnan 1947-ben tért haza. 1950-56 között az Irodalmi Újság szerkesztője volt. Elsősorban orosz költőket fordított. 11 verseskötete jelent meg.

Lánya, Czóbel Anna, a Magyar Televízió operatőre volt; unokája, Szádvári Lídia újságíró, szerkesztő, filmrendező, filmjeiben leginkább kisebbségekkel, hátrányos helyzetűekel foglalkozik.

Pályájáról bővebben itt és itt. Füst Milán így, Tóth Árpád pedig így méltatta. (Utóbbi ugyan "feminin vonásokról beszél, ugyanakkor mondandója felhívja a figyelmet arra, hogy a költőnőket, csak mert nők, nem szabad egy kalap alá venni, a női költészetet a költészet egy alműfajának tekinteni!)

 

Az alábbiakban  néhány versét közöljük.

(P. S. Híven példázza a női szerzők marginalizált státuszát az is, hogy elismert lapokban publikáló, több kötetet megjelentető, színvonalas költőnőinkről szinte lehetetlen az interneten képet találni - vagy semmit nem dob ki a kereső, vagy csak rossz minőségű képet, amin alig látszik az arca,  és/vagy mással látható a háttérben - hivatalos "szerzői portrét" nem.)  

 

Kiemelt vers:

Egy régen élt költőnőhöz (1911)

Forrás: S. Sárdi Margit és Tóth László szerk. Magyar költőnők antológiája (Budapest, Enciklopédia Kiadó, 1997)

 

Szólj, régi költőasszonyom,

Ki szoknyád súlyos selymeit közönnyel

S a pruszlikod kissé kivágva hordtad;

Szemed a férfinépre ráemelted

Barátian, pedig tisztes valál;

Titokszemed merengve künn sötétlett,

Ha jött az est s ágyasszobád sötét lett,

Az udvarházban bortivó urad

Egyéb urakkal zajban dáridózott

S asszonybarátaid már szunnyadoztak

(Koránfekvő kis nőruhás tyukok),-

Te akkor ébren csillagot kerestél

S az éjbe nézve, égve, félve élve

Tenéletedbe látni megtanultál.

 

Ó, régi, régi költőasszonyom,

Jobb volt-e így, jobb volt-e így neked?

Kellett a könny s a bús megismerés,

Hogy élted asszonyélet, semmi más?

kellett, hogy fájjon ez a sok kevés,

Mi csak neked kevés, mert más elégli -

Kellett, hogy tensorsodba így beláss?

S amíg egyéb nőt duhaj férj ölelt,

Szelíd szíved te lúd tollára tűzted

És írva, sírva vártad bé a hajnalt...

 

Jobb volt, hogy eldaloltad éneked?

Szólj, régi, régi költőasszonyom,

Jobb volt így neked?

 

Lányi Sarolta: A gonosz

Erős vagyok, kevélymagamban.
Sok szép titok leszakadt rólam.
Nincsen már könnyem. S a szélbe szórtam
bolond remény aranyporát.

A Gonosz, ki úr a világon,
reámlehelt s fölkent a bűnnel,
- bús árnyék: régi létem, tűnj el! -
én leszek a világnak rossza.

Lányi Sarolta: A lány neve

Homokba írja nevét a lány
És él és vár és várva él halálig.

Virág, mit öntöz, idegen virág.
Élete hamar halottra válik.

Délután kóbor felhőbe bámul,
Ha szólnak hozzá, - majdnem elájul.

Lányi Sarolta: Hajnali elégia

Madárzengés, hajókürt, távol induló élet...
A magány börtönében a búra fölérez a lélek.
Hajnali ég az ablakon túl opálosan dereng.
A szív beteg beszédét szomjan issza a csend.

Hajnali csend! ezer neszből szüremlő enyhe szender,
a mellett duzzasztó sirás benne kitörni nem mer...
...A könny az éjnek gyermeke, hajnalban halkan elmén.
Hajnalban élni kezd a múlt az ég opálszín selymén.

Lányi Sarolta: Vers III.

És én még várok. Várok. Hisz ma még
A rádvárás öröm, remény nekem.
De nem tudod és én sem tudhatom,
Hogy baktató, fakó évek során
Nem únom-é meg majd várásodat?

 

NAGYON CSENDES SZERENÁD

Téged dicsér a némaságom
s daltalan ajkam néked áldoz
lelkem fojtott félénk szavát
te hallod, ha nem is kiáltoz.

Beszél majd énhelyettem hozzád
az őszi táj halkan szelíden
s az esti szél füledbe dúdol,
hogy örökre tiéd a szívem.

Tiéd elmém munkája, gondja
s az álmom is tiéd legyen...
...ó halld e rejtett, hű zenét:
dalol neked az életem.

 

Búban virító titok

 

Csak az én két vállam hordja súlyát
csak az én mellem viselje búját
viruló szép titkomnak, hogy szeretlek.
Csak nekem dús, nagy ez a kis utca
és áldott százszor az aszfalt.
Ki tudja, nem Te jártál-e itt esetleg?

Egy órája tán itt voltál magad
ruhád súrolt sok barna házfalat
s e nő, ki szembe jő velem
úgy mosolyog, mint aki Téged látott
- nedves és nagyra nyílt szemekkel.
Látod, pedig őt nem fűti szerelem.

Csak én hordozom arcod itt benn
csak nekem vagy Te minden, minden!
S Tied vagyok mindennél jobban.
Az izzó, drága bélyeget
mit szemed rám égetett
hordom fájósan, boldogan, titokban. . .

 

Híd

Hidat ácsoltam, szögeztem hévvel
Hazug igékből
Versek szomorú, szegény díszével.

Hidat akartam, mely hozzád vezet
Szerelem hídját
Hívó, szédítő mélységek felett.

A fája hazugság, oszlopa bűn
Dallal ékítem
Érted építem buzgón, egyre, hűn.

De jaj, ha összedűl és engemet:
Bús rímek ácsát
A borzalomörvény eltemet!

 

 

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Somló Sári szobrász, író, költő (1886–1970) 

március 02, 2017 - 00:31

Aradon született színészcsaládból, 1893-ban költöztek Budapestre. Az Iparművészeti iskolába járt, ahol végzés után 1912-ben tanársegéd lett. 1908-ban a párizsi Exposition des Arts Décoratifs kiállításon Filozófia című szobra nagydíjat kapott. Portrékat, kisplasztikákat és síremlékeket  készített, többek között Vajda Jánosét és Tartsay Vilmosét. Katona József mellszobra ma a Színháztörténeti Múzeumban található. A Magyar Képzőművésznők Országos Egyesületének titkára, majd 1922-1948 között elnöke volt. Több kötet elbeszélést és verset is publikált. 

Aspazija lett író, költő, feminista (1865–1943)

március 16, 2017 - 14:54

Elza Rozenberga Pliekšāne jómódú falusi család lányaként, korán kezdett verseket írni. Éretttségi előtt kimaradt a középiskolából, 1886-ban feleségül ment V.M. Valtershez, aki ezzel minden vagyona felett rendelkezett, azt egy év alatt eljátszotta és eltűnt. A következő évben jelent meg először az Aspazija név egy vers alatt, és hamar ismert lett. Versek, újságcikkek, szindarabok szerzője, az ébredező feminista mozgalom ismert alakja lett.

Ujfalvy Krisztina (Máté Jánosné) költő (1761–1818)

december 27, 2016 - 14:15

 

Híres székely nemesi család sarja, 1761-ben a Kis-Küküllő mentén, Szőkefalván született. Hétéves volt, amikor édesapja, Újfalvi Sámuel küküllői főbíró meghalt, édesanyja egyedül nevelte fel. A híresen szép fiatal lány szerelmes lett Haller László grófba, de az, noha viszonozta érzelmeit, mást vett feleségül, mert családja nem tolerálta a vallási különbségeket. Csalódásában, és a szülői nyomásnak engedve Krisztina feleségül ment a Mezőcsáváson gazdálkodó, művelt, gazdag Máté János földbirtokoshoz. A viharosra sikeredett házasságból egy kislánya született.