*Igen, bevándorló (invandrare) vagyok, ugyanis a svédek egységesen így hívják azokat, akik Svédországba költöznek. 40 éves vagyok, öt és fél éve élek Dél-Svédországban, főleg Malmöben. Itt rengeteg dolgon átmentem, amin előtte kb. 15 év alatt sem, pl. dolgoztam egy csak svéd kollégákkal ellátott munkahelyen (még nem tudtam svédül!), ingáztam Koppenhágába, hónapokig az egyik kórház lakója voltam (még szintén nem tudtam svédül megszólalni), tanultam főiskolán és egyetemen, résztvettem munkagyakorlaton és mindeközben folyamatosan figyeltem a svédeket. Nagyon érdekel a svéd kultúra - azaz minden, ami az emberekkel kapcsolatos -, imádom a nyelvet és tanulom a demokráciát...

2008 óta vezetem a Svédasztal című blogot a svéd élet különféle érdekességeiről - http://svedasztal.blogspot.com

Svédországban máricius 8-a, a nőnap nem a kollégák/osztálytársak által félkötelező jelleggel átnyújtott virágról szól - ó nem! (Ilyen itt nem is létezik.) Ellenben ezen a napon részletes, aktuális képet kaphatunk az egyenjogúság kérdéséről, esetleg elmehetünk egy feminista tüntetésre is, ilyen szokott több is lenni a nagyobb városokban. Természetesen ez a férfiakra is vonatkozik, mert bármilyen meglepő, rengeteg feminista férfi van. (Köztük nagyszámú feminista politikus, pl. a miniszterelnök is.) Ilyenkor a napilapok szinte mindegyike legalább 6-8 oldalon(!), sokféle megvilágításban a nők helyzetéről szól. Nem meglepő, hogy mindenféle nemzetközi mérések szerint Svédország áll a világon a legjobban az egyenjogúság kérdésében, ami a gyakorlatot illeti.

Ez – a közhiedelemmel ellentétben – nem azt jelenti, hogy minden oké, hátra lehet dőlni, hanem azt, hogy a többi országban még nagyobb gondok vannak, csak nem tűnik fel, mert az a megszokott. Persze ahogy ezt leírom, sok magyart hallok lelki füleimmel: „ezek a svédek jódolgukban azt se tudják, mit csináljanak” ill. lásd még „Intézményes férfigyűlölet” by Nők Lapja Café (http://dezsa.tumblr.com/post/77994812155/nok-lapja-vs-feminizmus-part-3).

És vajon hogy gondolják a svéd utca emberei? Több, mint 1000 főnek tették fel a kérdést: Szerinted egyenjogú ország-e Svédország?  

Íme a válaszok:

• IGEN: 55% (férfiak); 37% (nők), 46% (összesen) 
• NEM: 40% (férfiak); 57% (nők), 49% (összesen)
• NEM TUDOM: 4% (férfiak); 6% (nők), 5% (összesen)

Szerintem maga az a tény, hogy a férfiak 40%-a elismerte, hogy van még min javítani, önmagában pozitív dolog. Vajon mennyi lenne ez a százalék Magyarországon? (Költői kérdés.)

Egy másik nőnapi körkérdés: Mikor leszünk egyenjogúak?

Néhány válasz – ugyan nem reprezentatív, de tanulságos:

-          2039-2064 között, addigra szűnik meg az emberek címkézése.
(20 éves egyetemista fiú)

-          Elég reménytelen a helyzet, én 2050-re saccolok.
(23 éves gyesen lévő anyuka)

-          Ez egy utópia, a kérdés mindig halogatódik, így működik a társadalmunk.
(29 éves önkéntes srác)

-          100 év múlva. Remélem, hogy a nők több hatalmat fognak kapni.
(45 éves nővér)

-          Országfüggő, Svédországban talán 2034-ben.
(25 éves egyetemista lány)

Konkrét, tudományosabb becslések a kapcsolódó újságcikkben:

-          2079: a nők ugyanolyan bért kapnak, mint a férfiak, jelenleg átlagosan kb. 17%-kal keresnek kevesebbet a nők (és ez már 20 éve változatlan).
 

-          2040: a férfiak ugyanolyan arányban maradnak otthon a gyerekekkel, mint a nők - ma 25%-ban maradnak otthon, ami magyar szemmel nézve hihetetlenül magas.
 

-          2164: egyenlő munkamegosztás otthon, ez láthatóan még problémásabb.

Ami az egész egyenjogúsági témát illeti, nem csak évente egyszer kerül elő, folyamatosan szem előtt van, vita folyik róla (a parlamentben is), cikkek születnek róla, stb.

De a gyakorlatban is gyakran szembesülünk a svéd rendszer sajátosságaival, pl. az utcákon rengeteg babakocsit toló fiatal apát lehet látni. De tényleg nagyon sokat, gyakran párban, hármasával (értsd: más apákkal) sétáltatják az utódot. Nagyon imponáló szakértelemmel látják el a gyereküket, ha arra kerül sor, engem abszolút meggyőzött, hogy ez egy nagyon jó dolog. Mivel az apáknak kötelező gyesre menniük (min. 2 hónapra), így nem „ciki” illetve a főnökök sem nézik gyanakodva a női munkavállalókat – legalábbis kevésbé – , hiszen a férfiak is elmennek gyesre.

Már a gyerek születése előtt kisakkozzák a párok, hogy hogyan osztják fel a gyes-napokat egymás között. Fejenként 240 napra jogosultak - ez értelemszerűen 240 munkanap -, amiből minimum 60 napot fel kell használni fejenként (azaz az is lehetséges, hogy csak az anya van 2 hónapig otthon, az apa pedig a többi hónapban). Ikreknél jár plusz 180 nap "extra" gyerekenként. Ha valaki egyedül gondoskodik a gyerekéről, annak jár mind a 480 nap.
Az egyenjogúságra törekvés itt is meglátszik: sokan fele-fele (vagy majdnem fele-fele) arányban veszik ki a napokat. Egyébként ez a hivatalos cél is, már többször megfogalmazódott, hogy törvénybe kellene iktatni az 50-50%-ot, de ez eddig nem történt meg, az önrendelkezési jog erősebbnek bizonyult. Az apáknak a minimálisan kötelező 2 hónapon túl nemcsak a kisgyerekkel való kapcsolat miatt, de anyagilag is megéri otthon maradni: bónuszt, azaz plusz pénzt ad érte az állam. Időnként postáznak emlékeztető leveleket azoknak, akiknek "bent maradtak" napjaik (ez nagyrészt az apákat érinti, de van ahol az anya kap ilyet). Tapasztalatok szerint ez a kis buzdítás - még jóval a lejárati határidő előtt - hatásos szokott lenni, utána többen maradnak otthon.