Az Előhangban felvillan egy jelenet Anna gyermekkorából: a kislány tehetetlenül hallgatja a konyhában anyja és apja veszekedését, és hiába vágyakozik a korábbi családi harmónia után. A szülők viszonyának megromlásával Anna háttérbe szorul, és a kétségbeesett szeretetvágy fiatal felnőttként is kísérti. Az egyedül maradástól való félelem méltatlan kapcsolatokra sarkallja, majd - miután abortuszra kényszerül, melynek során a kórházi bánásmód egy időre traumatizálja - partnerváltogatásra. Az önbizalomhiányát csak erősítik a környezet negatív visszajelzései, így arra a téves következtetésre jut, hogy el kell fogadnia azt, aki kegyeskedik komolyan érdeklődni iránta - akkor is, ha valójában nem találja vonzónak, és eleinte a szex sem igazán élvezetes vele. A szerény külsejű Ferkó tudományos ambíciója és kezdeti kedvessége, figyelmessége (kávé reggel az ágyba, kisebb ajándékok, szülőknek bemutatás) viszont imponál neki. Egyre jobban érzi magát az új kapcsolatban, majd bele is szeret a férfiba, így nem tulajdonít nagy jelentőséget a korai apró figyelmeztető jeleknek.

Attól a ponttól kezdve, hogy Ferkó először kimutatja a foga fehérét, számtalanszor eszembe jutott Dina McMillan De hiszen azt mondja, hogy szeret! Vagy csak uralkodni akar? című könyve: a továbbiakban ugyanis találkozhatunk az összes, potenciális bántalmazóra utaló, így óvatosságra okot adó megnyilvánulással, amelyre McMillan is figyelmezteti az olvasót.

A bántalmazó - mivel kisebbségi érzése miatt önmagát sem szereti - képtelen az igazi szeretetre. Ferkó sem szereti Annát; csak bizonyítani akarja a külvilágnak és önmagának, hogy ő képes egy szép, okos nőt megtartani. Azonban egy idő után ezt már nem megnyerő viselkedéssel igyekszik biztosítani (azt nem tudja sokáig színlelni, mivel nem is hiszi el, hogy ő lehet megnyerő), hanem zsarolással, bántással, nyers erővel. A bántalmazónak nincs büszkesége; a bántalmazónak mindegy, hogy áldozata szerelemből van-e vele, vagy félelemből. A bántalmazó jól tudja, hogy a viselkedése nem szeretetreméltó, és ez irracionális, agresszív féltékenységhez vezet. Birtoklási vágya odáig fajul, hogy már a nő múltjára is féltékeny lesz.

"- Ebben az ágyban akarsz velem szerelmeskedni? - kérdezte Ferkó, eltolva a rajta matató kezet.

- Miért, mi a baj vele? - csodálkozott Anna.

- Lehet, hogy valaki mással voltál előtte benne."

Addig hergeli magát Anna múltján, hogy végül ez vezet az első fizikai bántalmazáshoz: Ferkó, miközben degradáló szavakkal illeti a nőt, megveri, majd - további megaláztatásként - arra kényszeríti, hogy hívja fel korábbi partnereit, és közölje - annak dacára, hogy már rég nem is találkozott velük - kapcsolatuk végét. A 242 oldalas regény 53. oldalán tartunk e jelenetnél, így sejthetjük, nem fog a történet azzal véget érni, hogy Anna felháborodottan összecsomagol és elhagyja, talán még fel is jelenti a férfit. Pedig neki is eszébe jut, hogy hasonlót kellene tennie - de nem teszi.

Miért nem? A lelkileg, testileg eltiport, a váratlan agressziótól megijedt, sőt, - mivel ismert, szeretett személy bántotta - sokkos állapotban levő áldozat jellemző és érthető módon nincs öntudatossága teljében, ráadásul a bántalmazó általában sikeresen elhiteti vele, hogy a történtekért ő, az áldozat a hibás. Mindehhez hozzájön az áldozat részéről az a kifacsartan "romantikus" elképzelés, hogy az indulatos férfi egy "kihívás", a vele való élet egy "küzdelem", amiből, a bántalmazott nő reméli, hogy sikeresen kerül ki. 

 "Azt képzelte, nélküle lenne senki és semmi, és most tessék: vele is az." 

További jellemzője a bántalmazói magatartásnak, hogy keresi az áldozat tűrőképességének határait, és fokozatosan tágítja azokat. Amikor érzi, hogy túllő a célon és lassan betelik a pohár, visszakozik - egy időre. Azonban innentől fogva a szerelemnek a látszata sincs már meg - és, ahogy a bántalmazó kapcsolat bizonyos típusaiban előfordul, szexuális életet is alig élnek innentől kezdve. (A fennmaradó esetekben a bántalmazó az erőszakosságát a szexualitásra is átviszi.) Ferkó megfosztja Annát emberi és női mivoltától. Nem társnak akarja őt, hanem tárgynak, státusszimbólumnak. 

A testi bántalmazásnak egy időre vége szakad ugyan, de a lelkinek, az önbizalom további leépítésének nem. Ferkó - ahogyan a McMillan által leírt bántalmazó - minden apró információt, amit Anna óvatlanul megosztott vele magáról, kifacsar és a nő megalázására, ócsárlására használ fel. A bántalmazó egyre kötekedőbbé válik, hirtelen baj lesz, ami korábban nem volt az: kapcsolatuk elején Ferkó nem tartotta problémának, hogy a nő nem tud főzni, most viszont megszégyeníti, amiért nem házias. Nemrég még örült a csinos barátnőjének, most viszont kritizálja a nőies külsőt és zárt ruhadarabokat, puritán megjelenést erőltet Annára, mintegy lehúzva őt a saját színvonalára. Mindehhez még hozzájön az antiszemitizmus - Anna félig zsidó származású. 

Hamarosan elkezdődik a kényszerű "tojáshéjon járás": Anna - mivel elhiszi, hogy a bántalmazásért ő a felelős - szüntelenül szorongásban éli az életét, és minden percét annak szenteli, hogy ügyeljen: nehogy felhergelje valamivel a férfit. A bántalmazó azonban bántalmazni akar, ezért hiába az igyekezet, úgyis mindig talál okot a verbális vagy fizikai erőszakra. További ismert tünet az áldozat elszigetelése a barátaitól, nehogy azok ráébresszék őt a kapcsolat felháborító és tarthatatlan mivoltára. 

"Anna, mint általában azok az emberek, akik rossz kapcsolatukat fenn akarják tartani, rejtőzködött."

A kapcsolat még egyoldalúbbá válik: Ferkó makkegészségesen is elvárja a teljes körű kiszolgálást, ő viszont visszafekszik aludni, amikor Anna rosszul van, és a lábtörés után is nehezére esik ápolni. (Csak halkan kérdezem: ha ezt vesszük alapul, Magyarországon vajon hány bántalmazó házasság van?...)

Anna a diplomájától és a munkába állástól remél a kapcsolatukban változást, egyensúly felé tolódást - a bántalmazót viszont nem lehet megváltoztatni. Ugyanakkor innentől kezdve a cselekmény, még ha nem is meredeken, de felfelé ível: a kezdeti nehézségek után Anna megtalálja a helyét a munkájában, mely értelmes, inspiráló kihívások elé állítja, sikerélményeket nyújt neki, és még barátokkal is megajándékozza. Az így megnövelt önbizalom lesz az - kiegészülve a korábbi ziláltság dacára a bajban viszonylag támogató családi háttérrel - amely végül kisegíti őt az immár házassággal megerősített bántalmazó kapcsolat kátyújából. Odáig azonban még hosszú és rögös az út.

"Ha Anna gyenge volt, ha esendősége pőrén mutatkozott meg a férfi előtt, akkor az mindjárt gyöngéd és odaadó lett. Őt pedig ezért elöntötte a hála. Ferkó ilyenkor nyugodtan lehetett érzelmileg nagyvonalú a szép és okos, máskor sikeres Annával. Nem kellett testileg vagy lelkileg gyötörnie, hogy maga alá gyűrje. Anna pedig még inkább elvakult lett a férfi iránt.

Nem vették észre, hogy ők ketten unos-untalan egy bizonyos koreográfiát követnek, és hogy a kapcsolatuk játszmákra épül. Mereven és szertartásosan táncoltak, forogtak körbe-körbe, mindig ugyanarra a dallamra, akár egy zenélődoboz tetejére ragasztott babapáros. Ha pedig a dallam lejárt, a dobozt láthatatlan kulccsal újra felhúzták, és a tánc kezdődött elölről."    

 Az egyik legnehezebb lépés: elismerni a környezetének, és önmagának, hogy, miután ennyi energiát fektetett egy rossz kapcsolatba, minden hiábavaló volt, és kudarcot vallott. Az egyedüllétet is csak akkor tudja felvállalni, amikor rájön, hogy a házasságában is egyedül van. Sarkalatos pont, amikor Anna felteszi a kérdést: hogy lehet az, hogy őt mindenki szereti és értékesnek tartja, csak éppen a férje nem? Eljut odáig, hogy nem blokkol le a támadáskor, visszakiabál, védekezik, sőt visszaüt, rúg (megj.: ez nem olyan könnyű, mint amilyennek tűnhet egy olyan ember számára, aki nem élt át bántalmazást. A "lefagyás" leküzdését önvédelmi tanfolyamokon tanítják!) Ferkó persze nem hagyja magát: korábban csak arról "handabandázott, hogy a felesége nem tiszteli, miközben éppen ő volt az, aki lábbal tiporta a másik önbecsülését" (megj.. tipikus és gyakori, hogy a bántalmazó még saját magát állítja be áldozatnak!!!), most már, holott az ő pszichéjével van gond, nem is kicsi, Anna idegbetegségéről igyekszik az apósát győzködni. Toma azonban átlát a szitán, és elmenekíti a mostohalányát - aki a könyv utolsó lapjain már egy boldog, bántalmazástól mentes házasságból köszön vissza. 

Összességében elmondható: a regény a szakirodalommal, és az áldozatokkal foglalkozó szakemberek tapasztalataival teljes összhangban mutatja be a bántalmazó személyiséget, maradéktalan empátiával írja le az áldozat érzésvilágát, és pontos válaszokat ad a "miért marad?/miért bántalmaz?" kérdéskörre. Miközben megérteti az olvasóval, hogy a főhősnő, Kárpáti Anna miért került ebbe a helyzetbe, teljes mértékben kerüli az áldozathibáztatást és az elkövetőmentegetést. Több sztereotípiát lebont a bántalmazással kapcsolatban (például, hogy ilyesmi csak alacsony képzettségű, hátrányos helyzetű emberek közt fordul elő); a pozitív lezárással pedig megmutatja: van kiút.