Kb. 18 éves koromban olvastam Julia Butterfly Hillről először, az Elle-ben (igen, akkor még az Elle, és a Vogue nagyon fontos dolgokról is értekeztek, pl. nők helyzete itt-ott a világban, aktuális környezetvédelmi trendek, nagyvállalati stiklik, stb...), abban az időszakban, amikor Julia a kétéves fán ülését töltötte.
A történet egyszerű, Julia nagyon szerette a mamutfenyőerdőket a földben látni, a nagyvállalati fakitermelők pedig nagyon szerették a mamutfenyőerdőket bankszámlán látni dollár formájában. Úgyhogy Julia fogta magát, és felmászott egy kb. 1500 éves mamutfenyőre, a Lunára, és ott is maradt két évig, annak ellenére, hogy a fakitermelő nagyvállalatok többször megpróbálták lelőni a fáról, helikopterrel próbálták lerázni, és az időjárás viszonytagságairól még nem is beszéltem. Julia mindezek ellenére kitartott, két éven keresztül, egy fa tetején, fűtés, folyóvíz, egészségügyi ellátás és gyakorlatilag minden nélkül. A meleget egy Bunsen-égő szolgáltatta az étkezéshez, hálózsákban aludt egy hatszor-hat hüvelykes deszkán télen-nyáron, míg nagy nehezen sikerült a Pacific Lumbert rávenni, hogy Lunát, és a körülötte levő 12 ezer nm-es erdőrészt adják el az Earth First!-nek 50 ezer dollárért, amit az Earth First! adományokból gyűjtött össze.
Julia viccesen értelmezte a polgári engedetlenség fogalmát (igen, ez nem csak a jobbik, meg a fidesz kiváltsága, eredetileg a polgári engedetlenség nem kukagyújtogatást jelentett, hanem ennél sokkal nemesebb célokra használták fel, és igen, direkt írtam kisbetűvel), amikor kiadták a könyvét erről a két évről, megtagadta 150 ezer dollár szövetségi adó befizetését az államnak, azzal a felkiáltással, hogy ő azt a pénzt befizeti (meg is tette, alternatív börtönprogramokra, iskola utáni programokra, kulturális és ökológiai projektre, indián programokra, közösségi kertprogramokra utalta át a pénzt) csak éppen nem egyenesen az államnak, ahol nem tudni, hogy hová megy, mert az állam megtagadja a direkt elszámolást, hanem egyenesen oda, ahová elsősorban mennie kellene (Ó, hogy én ezzel mennyire egyetértek! Csak engem valószínűleg adócsalásért börtönbe zárnának. Egyébként találtam ezzel kapcsolatban egy érdekes feminista szemléletet: annak idején a szüfrazsettek megtagadták az adófizetést, mondván, hogy választójoguk és képviseleti joguk sincs, akkor miért fizetnének adót?!)
Julia manapság évente 250 környezetvédelmi előadást tart, környezetvédelmi programokat alapít, és közösségeket szervez.
Hallassuk a hangunkat. A sok halk egyéni hang összeadódik. Most mondjam azt, hogy ropiból és száraztésztából, de még gyufából is csináltak már több kiló teherbírású hidakat? Együtt erősek vagyunk.
A feminizmus egyik úttörője jómódú értelmiségi családba született. Alapos műveltségét jogász apja könyvtárában, szociális érzékenységét anyja jótékonysági útjain szerezte. Nő lévén egyetemre nem járhatott, de magánúton alapos jogi tudásra tett szert, ebben később ügyvéd férje is támogatta. Előadásokat tartott, cikkeket és könyveket írt a nők jogi és szociális kiszolgáltatottságának megszüntetéséért. 1907-ben létrehozta a nőjogokért küzdő Fédération nationale Saint-Jean-Baptiste egyesületet.
Annie Smith Peck jómódú családból származott, fivérei példáját követve a Brown University-re szeretett volna járni, de oda nőket nem vettek fel. 1872-ben elvégezte a tanítóképzőt és utána, bár szülei nem helyeselték, jelentkezett Ann Arborban a University of Michigan bölcsészkarára, 1878-ban diplomázott. 1881 és 1892 között a Purdue University latintanára volt, az első női egyetemi tanárok egyike.
Egyike a Beecher családból kikerült sok (Harriet, Catharine, Edward, Charles, Thomas) jeles embernek. A nővére, Catharine által alapított iskolák elvégzése után 1841-ben házasságot kötött John Hooker jogásszal.