Gyenese Andrea: – Rögtön a nőpolitika szerintem legfontosabb kérdésével kezdeném, tervezi -e az ellenzéki összefogás, hogy amennyiben kormányt alakíthatnak, visszalépnek az Isztambuli Egyezménybe, illetve, hogy később ratifikálja az új magyar országgyűlés az egyezményt?

V. Naszályi Márta: – Szerintem az Isztambuli Egyezményt nagyon fontos lenne ratifikálni. Mert mi is az ilyen egyezmények célja? Általában az, hogy a nemzetközi színtéren azok az országok, amelyek elkötelezettek egy-egy kérdés megoldásában, összehangoltan, azonos elvek és azonos programpontok mentén működjenek együtt. Azt viszont látni kell, hogy ezt a kifejezést az elmúlt években a kormánypropaganda szitokszóvá tette, ezért a hatpárti programban ilyen néven nem szerepel. A közös programban több intézkedési pont is szerepel az egyezményből, amelyeket meg szeretnénk valósítani.

– Vannak eltérések a gender fogalmának értelmezésében a hat párt között?

– Az elmúlt tizenkét év Fidesz-kormányzása nemcsak abban az értelemben okozott kárt, amit nyilvánvalóan látunk, hanem abban is, hogy rossz narratívák alakultak ki, még az ellenzék körében is. Tizenkét évnyi károkozást nem lehet egy választási kampány alatt leépíteni, ahhoz több idő kell. És igen, a „gender” szót, mint olyat, eltorzították, lejáratták, félelmetessé tették. Ennek a szakkifejezésnek a visszaépítése egy hosszú folyamat lesz, de ezt a munkát el kell kezdeni. Szerintem most az a legfontosabb, hogy van egy nőügyi fejezet. Megtettük az első lépést, kimondtuk azt, hogy a nőkérdés egy külön fejezetet érdemel, és azt kormányra kerülésünk esetén meg is fogjuk valósítani. A genderfogalom tisztázása egy következő lépés lesz. Én most a legfontosabbnak azt látom, hogy azok a kormányzati intézkedések történjenek meg, amik a konkrét veszélyben lévő nőket és gyermekeket biztonságba helyezik. Ezek viszonylag gyorsan megléphetők, utána pedig fel kell építenünk azt a rendszert és azt a tudományos narratívát, amiben közös nevezőre juthatunk.

 – Ez azt is jelenti, hogy az ELTE-n megszüntetett társadalmi nemek szakra is lehet majd járni?

– Ez ennél sokkal összetettebb, nem a szakról van szó, hanem arról, hogy a tudományosság elvébe ilyen módon nem lehet belenyúlni. Kormányra kerülve mi biztos, hogy visszaadjuk az egyetemek tudományos szabadságát és önállóságát. Számunkra a tanszabadság szent és sérthetetlen. Az államnak biztosítani kell a széles értelemben vett nemzetközi tudományos életben való részvétel lehetőségét minden magyarországi egyetem és diák számára.

A társadalmi nemek kutatása egy leíró tudományág a társadalomtudományokon belül, amelyet a világ vezető egyetemein mindenhol tanítanak, és az Orbán-kormány komoly bűne, hogy ebből egy ideológiai fegyvert kreált. A mi feladatunk, hogy nemzetközi szinten is rangos tudást kínáljunk a magyar diákok számára lehetőség szerint minden tudományos területen.

Az egyetemi autonómiának része az, hogy az intézmények önállóan határozzák meg, milyen szakokra van szükség, és minden egyetem az államtól függetlenül állítja össze az oktatási tervét. Nem szeretnék egy olyan kormánynak, vagy egy olyan kormányért dolgozni, amely beavatkozik az akadémia szabadságába.

– Visszatérve a nők elleni erőszak kezelésére, mondana konkrét lépéseket, amelyek a kormányprogramban találhatóak?

– Hivatalból üldözni fogjuk a családon belüli erőszakot és annak minden formáját. A köztisztviselőkkel és hivatalnokokkal együttműködve kialakítunk egy rendszert, amelyben a családon belüli erőszakra utaló jelek/körülmények esetén azonnal el kell indítaniuk az eljárást. Nem szabad megvárni, amíg vér folyik. A gyermekvédelmi jelzőrendszert meg kell erősíteni anyagi forrásokkal, képzésekkel és valódi eszközöket kell adni a szakemberek kezébe. Gondolok itt menekítőházakra, illetve az azonnali távoltartás intézményére.

A közoktatásban az első perctől kezdve tanítani kell a gyerekeknek, hogy a nemek közötti esélyegyenlőség miért fontos. Tanítani kell mind a fiúkat, mind a lányokat arra, hogyan vegyék észre időben azt, ha bántalmazó kapcsolatban élnek, hogyan tudnak szabadulni, és hogy milyen egy normális, egyenrangú kapcsolat. Nemcsak a gyakorlati lépések, hanem a kommunikáció területén is kiemelten akarjuk kezelni a családon belüli erőszak kérdéskörét, hogy felélesszük az emberekben társadalmi felelősségvállalást.

Ezt azért tartom fontosnak, mert szerintem ma Magyarországon az az egyik legnagyobb probléma, hogy az Orbán-kormány próbál úgy tenni, mintha a társadalomnak ehhez semmi köze sem lenne: mintha ez valami négy falon belüli kérdés volna, amiért társadalmilag nem kell felelősséget vállalni. Szerintem pedig nagyon is kell, illetve nagyon fontos az is, hogy kormányzati szereplők ne nyilatkozhassanak lealacsonyító módon a nőkről, és ne bagatellizálhassák el a családon belüli erőszak jelenségét.

– Foglalkozik -e a kormányprogram a szülészeti erőszak jelenségével, illetve annak megszűntetésével?

– Igen, átfogó működésfinanszírozási programot indítunk az állami kórházakban az anya- és bababarát szülési módszerek működtetéséhez. Tisztázni fogjuk az orvosválasztás feltételeit a szülészetben és a nőgyógyászatban. Azt gondolom, hogyha a modern szülészeti elveken alapuló ellátást bevezetjük és mindenki számára elérhetővé tesszük a közkórházakban, az megoldja a szülészeti erőszak problémáját is. A magánvéleményem pedig az, hogy a szülészetet kivenném a kórházi struktúrából, mert a szülő nő nem beteg. Épp ezért azt a fajta hierarchikus rendszert, ami egyébként a betegellátásban hatékony és értelmes is, nem feltétlenül kell egy egészséges, normál lefolyású terhesség és szülés esetén alkalmazni. Azt gondolom, hogy a szülészeti erőszak azért tudott kialakulni, mert ebbe a nagyon hierarchikus orvosi rendszerbe került a szülészet és nőgyógyászat, ahol csak nők a páciensek.

– Foglalkozik-e az ellenzéki kormányprogram a férfiak és nők közötti bérkülönbséggel? (Magyarországon ez a bérkülönbség 14-20 % közé tehető és a nyugdíjakban is megjelenik)

– Igen, hiszen ma Magyarországon a nők és férfiak közötti bérkülönbség több formában is megnyilvánul. Nem tartható az, hogy ugyanazért a munkáért kevesebb bért kap egy női alkalmazott. Ilyenkor az Egyenlő Bánásmód Hatóság megerősítésére van szükség és egy progresszív motivációs rendszerre, amely azokat a cégeket, amelyek korrektül bánnak a női munkatársakkal, dicséretben részesíti, azokat, amelyek nem, pedig szégyenpadra állítja. Ehhez rendelkezésre áll az Egyenlő Bánásmód Hatóság és a jogsegélyszolgálat.

De van két másik terület is, amelyek nagyon fontosak a bérszakadék szempontjából.

Magyarországon ma teljes szektorok vannak, amelyekben jellemzően nőket foglalkoztatnak és ezek a leginkább alulfizetett szektorok, ahol brutálisan elmaradtak a bérek az utóbbi időszakban. Gondolok itt a szociális ágazatra, az egészségügyre és az oktatásügyre: az itt dolgozók fizetése nem csupán az átlagbértől marad el, még az infláció mértékét sem követi.

A Fidesz kormányzása alatt az állam egy rossz munkaadóvá vált: ezek állami szektorok és maga az állam az, aki nem fizeti meg azokat az embereket, akik a legelesettebbekkel foglalkoznak. Itt egyszerűen addig kell emelni a bért, amíg az elvándorlás megszűnik.

A másik probléma a nők vezető szerepbe kerülését hátráltató üvegplafon.  Ez azért döbbenetes, mert ma már több nő végez az egyetemeken, főiskolákon, mint férfi - tehát nem arról van szó, hogy a nők alulképzettebbek lennének. Maguk a lányok sem feltétlenül érzik magukat alkalmasnak, így nem jelentkeznek vezetőnek, de amikor igen, akkor a kiválasztás folyamatában hátrányban vannak. Szerintem úgy lesz valaki jó vezető, hogy adunk neki egy lehetőséget, hogy bizonyítsa alkalmasságát. Érdekes módon a férfiaknak még mindig könnyen megadjuk ezt a lehetőséget, míg a nőknek kevésbé. Ezért a kormányprogram részévé tettük a nők számára biztosított vezetői képzéseket, tanácsadást és felkészítő programokat. Meggyőződésem, hogy a nőknek is joguk van vezető döntéshozó testületekbe kerülni, és azt látom, hogy azok az országok, társadalmak sikeresebbek, ahol már van ennek gyakorlata. Ezért a kormányprogramunkban az is szerepel, hogy államilag támogatott mentorprogramokat és bértárgyalási tanácsadást biztosítunk a nőknek.

Szeretnénk az apukákat is jobban bevonni a gyermeknevelésbe: ők is vehessék igénybe a GYED-et és a GYES-t is. Így a nők nem esnének ki olyan hosszú időre a munkaerőpiacról – a nők és férfiak nyugdíja pedig közelebb kerülne egymáshoz.

– Jól látható a magyar parlamentben is, ahol többségében, azaz 87,4 %-ban férfiak ülnek, hogy közülük sem mindenki alkalmas képviselőnek attól függetlenül, hogy férfiak. Azaz önmagában az, hogy valaki férfi nem teszi egyből alkalmassá a politikai szerepre.

– A parlamenti képviselőséghez az is hozzátartozik, hogy azt akarni kell, nyomulni kell. És akkor miért akarja ilyen kevés nő? Ezért kellenek a vezetői mentorprogramok: meg kell találnunk azokat a lányokat és nőket, akik ezt akarják és nekik kell támogatást nyújtani, biztatni őket, hogy sikeresek lesznek. Ez az egyik része. A másik része az, hogy én nem gondolom, hogy csak nők tudnak a magyar parlamentben, vagy bárhol máshol a nők jogaiért küzdeni. Én ismerek remek férfi képviselőket, - például Tordai Bencét, vagy Karácsony Gergelyt, de másokat is - akik nagyon keményen küzdenek a nők jogaiért. Ez nem feltétlenül csak a nők feladata, az viszont igen, hogy megmutassák, hogy politikai szerepbe kerülve mennyire alkalmasak, és hogy felesleges aggódni amiatt, hogy csökkenne miattunk a szakmai színvonal. Viszont ahhoz, hogy a képviselőnők sikeresek legyenek, ahhoz támogatási programokra van szükség.

– És nem lehet, hogy a nők azért nem akarják a politikai karriert mert az férfiak által dominált, így túl macsós és durva közeg?

– Persze értelmezhető így is, ahogy Ön mondja, ezt a narratívát ismerem. Nem mondom, hogy nincs benne igazság. De ha már a kemény világról beszélünk, szerintem egy gyártósor mellett, három műszakban dolgozni sem könnyű. Nem gondolom, hogy az én életem nehezebb lenne, mint más nőké, de persze sok szempontból más. Úgy gondolom, hogy a munka világa általánosságban indokolatlanul kemény és férfias. A társadalomban szinte mindenki magától értetődőnek veszi, hogy a nő elvégzi a munkáját, majd otthon is elvégzi azt, amit kell és egyébként még anyaként azt a lelki munkát is mellé teszi, amit a család és a gyerekek fejlődése igényel. Az is tény, hogy Magyarországon nem terjedt el kellőképpen annak a gyakorlata, hogyan birkózzon meg egy nő a politikai munkájából kifolyólag őt érő támadásokkal. Ez egy nehéz helyzet, a politika pedig nagyon sok elfoglaltsággal jár. A nők nagy része egyszerűen nem tudja bevállalni azt, hogy ilyen sokat maradjon távol az otthonától, „másokra tolja” a házimunkát, és ilyen kevés ideje jusson a gyermekeire. Én nagyon-nagyon szerencsés vagyok, mert olyan férjem van, aki mindenben támogat, segít, és egy erős hátországot biztosít. A kiegyensúlyozott magánélet alapfeltétele annak, hogy valaki jó politikus legyen.

– Visszatérve az ellenzéki kormányprogram nőpolitikai vonatkozásaira, kíváncsi lennék pár konkrét lépésre. Tervezik–e a menstruációs higiéniai termékek áfáját elengedni, hogy enyhítsék a menstruációs szegénységet és a mélyszegénységben élők részére ingyenessé tenni a fogamzásgátló eszközöket?

– Igen benne van a programban, szó szerint úgy, hogy

megoldást keresünk arra, hogy a megfelelő intimhigiéniás termékek minden nő és lány számára elérhetőek legyenek.

Az abortuszok gyakoriságának nagyságrendi csökkentését pedig a felelős szexualitásra való neveléssel, a személyre szabott fogamzásgátlási eszközök TB támogatásával, valamint a várandós nők kiszolgáltatottságának csökkentésével szeretnénk elérni.

– Tervezik-e, hogy helyreállítják az örökbefogadási rendszert és törvényt úgy, hogy egyedülállóak is újra fogadhassanak örökbe?

– Azt gondolom, hogy az örökbeadásról való döntést a szakemberekre kell bízni. Az Egységben Magyarországért nem akar beleszólni abba, hogy kiket értünk egyedülállók alatt – nőket, férfiakat, LMBTQI+ embereket, mert nem ez az érdekes. Szakembereknek kell arról dönteniük, hogy egy adott személy alkalmas-e egy gyermek felnevelésére. Politikamentessé kell tenni ezt a döntést.

Azon a szemléleten mindenképp változtatni akarunk, hogy az állam belekotyogjon abba, hogy milyen család a család.

Mindenkinek az a családja, akihez hazamegy, legyen az nő vagy férfi, szerintünk ez ilyen egyszerű. A programunkban az egyszülős családokra is szeretnénk kiterjeszteni a nagycsaládosoknak járó kedvezményeket, pontosan azért, mert ma Magyarországon a gyermekvállalás elszegényedéssel fenyegeti a fiatalokat. Az egyszülős és egy-két gyerekes családok azok, akik ebből a szempontból a leginkább kiszolgáltatottak. Én mindig arra hívtam fel a figyelmet, hogy a legnagyobb család is mindig az első gyerekkel kezdődik, ezért ha nem tudjuk támogatni az egygyerekes családokat, akkor nem biztos, hogy még több gyermeket fognak vállalni.  Mivel az első nagy változás egy pár életében az, amikor az első gyermekük megszületik, ezért már az egygyermekes családokat is szükséges támogatni. A támogatásokat nemcsak a gyerekek száma alapján kéne osztogatni. Nem szabad megalázni azokat a nőket, akik nem akarnak szülni, vagy azokat a párokat, akik egynél több gyermeket nem akarnak. Helyette szerintem azokat kell ösztönözni, akik anyagi okokból, vagy az intézményi támogatás hiányában félnek belevágni a családalapításba, illetve a család bővítésébe.

– Az örökbefogadás szakemberek kezébe való visszaadásával a meleg és leszbikus párok örökbefogadó szülővé válása is lehetséges lesz újra?

– Én ezt a kérdést kizárólag a gyerekek irányából tudom megközelíteni: minden embernek joga van ahhoz, hogy valaki felvállalja őt kicsi gyerekként, és szerető közegben nevelje fel. Ezt az elfogadást egy gyermekotthon nem tudja helyettesíteni, és ha van egy olyan szülő vagy szülőpár, aki fel tud és akar vállalni egy gyermeket, akkor őt és őket nem szabad ettől a lehetőségtől elzárni. Ez bűn.

– Zárásképp elmondana még valamit, amit nem kérdeztem meg, de fontosnak gondolja és a témánkhoz kapcsolódik?

– Igen. Én azt tartom nagyon fontosnak, hogy az esélyegyenlőség és az esélyteremtés nem azt jelenti, hogy mi nők ugyanolyanok lennénk, mint a férfiak, vagy fordítva. Szeretném azokat az aggodalmakat eloszlatni, amelyek arra irányulnak, hogy az egyenjogúság azt jelenti, hogy a nőknek olyanokká kell válniuk, mint a férfiaknak. Hiszen mi nők sem vagyunk egyformák. A nőpolitikának és egy jól felépített társadalomnak nem az a dolga, hogy felkínáljon a nőknek egy-, vagy kétféle életpályamodellt, hanem az, hogy a nők számára megadja a kiteljesedés lehetőségét - pontosan ugyanúgy, mint a férfiaknak. Nem gondolom, hogy nekem, vagy bárki másnak az lenne a dolga, hogy megmondja egy nőnek, hány gyereket és unokát szüljön, szüljön-e egyáltalán és mikor, vagy éppen azt, hogy kivel éljen, lehet-e politikus, vagy nem. Nem hiszem, hogy ezeket meg kell mondanunk a nőknek, hiszen képesek felelős döntéseket hozni a saját életükről. Ezekhez a saját felelős és szabad döntésekhez kell társadalmi szinten támogatást adnunk.