A svéd "szüfrazsett tábornok": Signe Bergman
Jómódú családból származott, magántanároktól kapott alapos oktatást, több nyelven beszélt. Néhány évet Angliában dolgozott először unokatestvére, Martina Bergman-Österberg intézetében, majd a British Museum-ban. Hazatérése után a Sveriges allmänna hypoteksbank-ban (Jelzálogbank) dolgozott. Megbotránkozást keltett pusztán azzal is, hogy egyedül élt, amikor egy magafajta középosztálybeli dolgozó nőktől a környezet elvárta, hogy a szemérmesség érdekében ketten osztozzanak egy lakáson.
1902-ben két parlamenti előterjesztés kavarta fel a kedélyeket a svéd közéletben: egy konzervatív képviselő jó ötletnek vélte, hogy a házas férfiak kétszeresen, feleségük helyett is szavazhassanak, míg a szociáldemokrata Carl Lindhagen a nők választójogát indítványozta. Utóbbi javaslatot lesöpörték és kinevették ez sarkallta a felháborodott Bergmant a nőjogi aktivizmusra. 1905-ben lett a Landsföreningen för kvinnans politiska rösträtt (Svéd női választójogi szövetség) tagja.
1906 és 1914 között a szervezet központi bizottságának tagja volt, 1914-től három évig az elnöki tisztséget töltötte be. Szerkesztője volt az LKPR lapjának, a Rösträtt för kvinnor-nak. Ő képviselte hazáját az International Woman Suffrage Alliance-ban 1909 és 1920 között. Vezetésével 1907-ben 142 000, 1913-ban 351 000 láírást gyűjtött a szervezet a cél érdekében. Szervezője volt az 1911-ben Stockholmban nagy sikerrel megrendezett nemzetközi nőkongresszusnak. 1913-ban, amikor a kongresszust Budapesten tartották, Magyarországon is járt.
Noha csak három évig volt elnök, valójában mindvégig ő volt a svéd női választójogi mozgalom arca, az újságok mint "Rösträttsgeneralen"-t (Szüfrazsett tábornok") gúnyolták.
A svéd nők végül 1919-re vívták ki a szavazati jogot, Bergman ezután lemondott tisztségéről és visszavonult a közélettől.