„A környezetvédő mozgalmak anyja”: Rachel Carson biológus, író (1907–1964)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

„A környezetvédő mozgalmak anyja”: Rachel Carson biológus, író (1907–1964)

május 27, 2020 - 15:46
Legjelentősebb könyvével a DDT rovairtószer veszélyeire hívta fel a figyelmet.

A Baltimore-i Johns Hopkins egyetemen végzett, majd a U.S. Bureau of Fisheries-nél (Amerikai Halászati és Vadászati Hatóság) kezdett dolgozni.  

A szervezett környezetvédő mozgalom meghatározó műve Rachel Carson amerikai tengerbiológus 1962-es Silent Spring (a magyarra is lefordított Néma tavasz) című könyve, amely először a New Yorkerben jelent meg folytatásokban. Carson óriási hatást gyakorolt a közvéleményre e művével, melyben a diklór-difenil-triklóretán (DDT) rovarirtószer veszélyeire hívta fel a „hatalmától megrészegült emberiség” figyelmét. A milliárd dolláros vegyipar mindent elkövetett, hogy a szerzőt hisztérikusnak állítsa be és érveit megcáfolja, de ő súlyosbodó mellrákkal küszködve is addig állta a sarat, amíg John F. Kennedy elnök fel nem figyelt a munkásságára. Állami, majd szövetségi vizsgálatok indultak Carson állításainak igazolására. A DDT-t megtalálták állatok szervezetében és szoptató anyák tejében. Hamarosan betiltották az USA-ban, és létrehozták a Nemzeti Környezetvédelmi Alapot. (A szert a hetvenes évek végén Magyarországon is betiltották.) 

Néhány további munkája: 

  • Under the Sea Wind (1941)
  • The Sea Around Us (1951)
  • The Edge of the Sea (1955)
  • Food From the Sea: Fish and Shellfish of New England,
  • The Sense of Wonder (1965)

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Florence Seibert amerikai biokémikus (1897–1991)

október 02, 2019 - 00:37

Doktori disszertációját a Yale egyetemen készítette 1923-ban, 1924-től a University of Chicago kutatója volt. Ő állította elő a PPD (purified protein derivative, tisztított fehérjekeverék) reagenst, amelyet napjainkban is alkalmaznak a tuberkulózis kimutatásában. Az intravénás terápia biztonságossá tételében is komoly eredményei voltak. 1932-től a University of Pennsylvania professzora volt nyugdíjazásáig, utána még 13 éven át rákkutatási programokban dolgozott. A Trudeau Medal és a Francis P.Garvan Medal kitüntetettje, 1990-ben felvették  a National Women’s Hall of Fame tagjai közé. 

Két évet töltött egy mamutfenyőn: Julia Butterfly Hill

október 31, 2009 - 08:50
Kb. 18 éves koromban olvastam Julia Butterfly Hillről először, az Elle-ben (igen, akkor még az Elle, és a Vogue nagyon fontos dolgokról is értekeztek, pl. nők helyzete itt-ott a világban, aktuális környezetvédelmi trendek, nagyvállalati stiklik, stb...), abban az időszakban, amikor Julia a kétéves fán ülését töltötte.
 

Henrietta Swan Leavitt amerikai csillagász (1868–1921)

december 27, 2017 - 00:28

1868. július 4-én született Lancesterben, egy lelkipásztor lányaként. Középiskolai évei alatt fokozatosan elvesztette a hallását.

A radcliffe-i középiskola befejezése után 1893-ban a Harvard College Observatory-ban kezdett dolgozni, ahol „emberi számítógép”-ként alkalmazták. Feladata az volt, hogy az obszervatórium által készített fotólemezeket katalogizálják, és a rajtuk található objektumokat fényesség szerinti osztályozzák.

(Erre a monoton, unalmas munkára kizárólag nőket vettek fel, képzettségükhöz viszonyítva rendkívül alacsony fizetésért.)