Lilli Suburg észt író, újságíró, lányiskola-igazgató, feminista (1841-1923)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Lilli Suburg észt író, újságíró, lányiskola-igazgató, feminista (1841-1923)

december 11, 2015 - 10:01
Uue-Vändrában született, jómódú szülei taníttatták. Egészsége gyenge volt, az orbánc nevű bőrbetegség nyomokat hagyott az arcán, ezért csak sállal volt hajlandó fényképezkedni. 1869-ben tanári képesítést szerzett.

Lili Suburg

Az észt nemzeti öntudatra ébredés az 1860-as években kezdődött, a túlzott német befolyással szemben. 1877-ben Lilli első nőként jelentetett meg észt nyelven novellát, ami nagy visszhangot keltett. 1880-ban újabb meghökkenést váltott ki, amikor örökbe fogadott egy árva gyermeket, Anna Wiegandtot, és egyedülálló anyaként, magánórákat adva nevelte. A továbbiakban célja egy lányiskola alapítása volt, ahol észt nyelven folyik az oktatás. További novellákat jelentetett meg, az egyikben pl. a kényszerházasságok ellen foglalt állást. 1888-ban megalapította az első észt női magazint (Linda), melynek célja a nők öntudatának és jogtuatosságának növelése volt. A magazin 1893-ig rendszeresen megjelent. 1900 után emlékiratait írta. A később alakult Észt Nőszervezetek Szövetsége munkájában idős kora miatt már nem tudott részt venni. 1923-ban halt meg, a Szövetség emlékművet állított neki.  

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Emily Davies (1830–1921), brit feminista, a nők oktatásának úttörője

december 22, 2015 - 14:31

Southamptonban született 1830. ápr. 22-én. Apja evangélikus lelkész volt. Fiatalon eljátszott a gondolattal, hogy orvos lesz. Apja halála után Londonba költözött, és a  által alapított English Woman's Journalban cikkeket jelentetett meg arról, hogy nőket is ki kellene képezni erre a hivatásra.

Karolina Svetlá cseh író, feminista (1830–1899)

február 24, 2017 - 14:11

Az utca, ahol Prágában született, ma róla van elnevezve. Jómódú polgárcsalád lánya, nyelveket, zenét tanult. Kezdő íróként megismerkedett és barátságot kötött a már neves Božena Nemcovával. Sokat foglalkoztatták a cseh nemzeti problémák, a nők helyzete a társadalomban. 1865-től tagja volt az American Club of Ladies-nek, ahol előadásokat és vitaesteket rendeztek a nők problémáiról. 1871-ben megalapította a Zensky vyrobni spolek cesky egyesületet, ahol a nők ingyen tanulhattak szakmai és üzleti ismereteket. 

Néhány munkája: 

Mary Lyon amerikai pedagógus (1797–1849)

április 12, 2017 - 01:30

Az amerikai nőnevelés egyik úttörője Bucklandben (Massachusetts) született.  Az 1800-as évek elején a lányok taníttatását felesleges időpocsékolásnak tartották, de Mary azok közé a szerencsések közé tartozott, akik tanulhattak és tanárnő lett. Elhatározta, kollégiumot alapít, ahol a nők a férfiakéval egyenértékű, komoly színvonalú oktatást kapnak. Céljának eléréséért rengeteget utazott, előadásokat tartott és adományokat gyűjtött. 1834-ben Nortonban nyitotta meg első iskoláját, a Wheaton Female Seminary-t.  Ezt követte 1837-ben a Mt. Holyoke Female Seminary South Hadley-ben.