Rokonok - avagy a finn és a magyar nemi egyenjogúságról
Tarja Halonen, Finnország előző miniszterelnöke egy óvodában tett látogatása során arról kérdezgette a köré gyűlő gyerekeket, ki mi szeretne lenni. A lelkesen csacsogó gyerekek közt megpillantott egy hallgatag, félrehúzódó kisfiút, akit fel szeretett volna vidítani.– Hát te nem szeretnél miniszterelnök lenni? – kérdezte lelkesen a már 12 éve az ország élén álló Halonen asszony.– De hát a fiúk nem lehetnek miniszterelnökök! – mondta keserű öntudattal a skandináv kisfiú.
2012. szeptember 7-én különleges programot szervezett a leköszönő Finn Nagykövet, Jari Vilén. A női vezetők kihívásai (Challenges of Woman Leadership) címmel meghirdetett kerekasztal-beszélgetésre finn és magyar politikusokat és gazdasági vezetőket hívott a Nagykövet, akinek felesége maga is politikus (Sőregi Éva kabinetfőnök). Beszédet tartott többek között , a Finn Parlament elnöke, Maria Lohela és Sanna Lauslahti parlamenti képviselők, Herczog Edit, európai parlamenti képviselő és Szigeti Bonifert Márta, vezérigazgató. A beszélgetés középpontjában a nemi egyenjogúság témája állt, a finn és a magyar helyzet összehasonlításán keresztül.
Bár a két nép állítólagosan közös őstől származik (ahogy a pár napja, Siófokon megtartott VI. Finnugor Világkongresszus nem győzte hangsúlyozni), a finn és a magyar kultúra nem is állhatna távolabb egymástól a nemi egyenjogúság kérdésében. Finnország 1906-ban, elsőként, adott szavazati jogot a nőknek, 1907-ben pedig már női képviselője is volt a Finn Parlamentnek. Ma 42,5% a nők aránya a nemzeti parlamentben, míg 60% az Európai Parlamentben, mely a legmagasabb az EU-n belül. Magyarország vonatkozó adatai 9% és 36%. Bár az európai parlamenti arány középmezőnynek számít, a nemzeti politikára vonatkozó adatok csak Málta esetében alacsonyabbak. Míg Magyarország politikai vezetése csupán egy tizednyi nőt fogad be, addig Finnországban – ahogy Heinäluoma rámutatott – nincs olyan pozíció, amit nő meg ne szerezhetne. Sőt, a politikus viccelődött: elnézve az európai parlamenti arányokat és a felsőoktatási trendeket, pár év múlva az új nagykövet már a férfiak jogainak védelméről fog kerekasztal-beszélgetést hirdetni.
Egy ilyen jövőkép olyannyira távol áll a magyar valóságtól, hogy a közönség ironikus humorként tudta kezelni a vidám megjegyzést. Ahogy a közönség soraiból felszólaló Darja Bavdaž Kuret, budapesti Szlovén Nagykövet, rámutatott, Finnország számára a nemi egyenjogúság valóság és szemléletmód, nem politikai ügy, így nem érthetik a közép-európai népek problémáit. Lohela helyeselt: minden kultúrának magának kell megtalálnia a megoldásokat. Ők csak annyit tehetnek, hogy példát mutatnak és tanácsokat adnak. Lauslahti a család támogató segítségét emelte ki a nő sikerének kulcsaként, Lohela pedig azt hangsúlyozta, hogy akarni kell a változást és az jön.
Herczog szerint a helyzet nem ennyire egyszerű a mi kultúránkban. Finnország előttünk jár abban, hogy az ő társadalmuk már megküzdött az egalitárius szemléletmódért. A II. világháború utáni gazdasági válságból egyedül akart kilábalni az ország; nem fogadott el kölcsönt. Szerencséjére, mert ez azt jelentette, hogy minden finnek részt kellett vállalnia, dolgoznia kellett a közös boldogulásért. A sikeres együttműködés aztán elültette a finn emberben az érzetet: mindenki – legyen férfi vagy nő – egyenlő. Egy ilyen élményre van szüksége Magyarországnak. Ahogy Szigeti-Bonifert fogalmazott: csak az legyen fontos, a munka el van végezve, mindegy, ki által.
A válsághelyzetet megkaptuk. Hát használjuk ki! Építsünk együtt!