Alba De Céspedes kubai/olasz újságíró, író, feminista (1911–1997)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Alba De Céspedes kubai/olasz újságíró, író, feminista (1911–1997)

március 02, 2017 - 01:46

Nagyapja, Carlos Manuel de Céspedes, “a haza atyja”, kubai nemzeti hős, apja Kuba olaszországi nagykövete, anyja olasz nemesi család leszármazottja volt. Az 1930-as évek elején olasz újságoknak dolgozott. Első regénye  L’Anima Degli Altri címmel 1935-ben jelent meg, ugyanebben az évben antifasiszta tevékenysége miatt bebörtönözték. Nessuno Torna Indietro és La Fuga című regényeit megjelenésük után betiltották. 1943-ban ismét börtönbe került, mert a Radio Partigiana nevű partizánrádió munkatársa volt. A háború után Párizsba költözött. 1968-ban Kubában részt vett a függetlenségi harc ünnepén, ahol nagyapja levelezését a kubai nemzeti archivumnak ajándékozta. 

Magyarul megjelent munkái: 

  • Senki nem tér vissza;
  • Estétől reggelig;
  • Lányok;
  • A baba;
  • Nyugtalan lelkek.

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Fredrika Bremer (1801–1865) svéd feminista, író, utazó

november 16, 2010 - 12:20

 "... Nézd, Alma, ez a felháborító igazságtalanság velünk, nőkkel szemben, nemcsak apánké, de valamennyi férfié, akik hazánk igazságtalan törvényeit hozzák... Vagyont örököltünk anyánktól, de egy fillér felett se rendelkezhetünk. Elég idősek vagyunk ahhoz, hogy tudjuk, mit akarunk, és gondoskodjunk magunkról és másokról, de apánk a gyámunk, aki gyermekként kezel bennünket és nem tehetünk semmit, mert a törvény így szól: 'Joga van ehhez, nincs beleszólásod'." (F. Bremer: Hertha)

Hella Wuolijoki észt származású finn író, drámaíró (1886–1954)

március 01, 2017 - 22:28

Feminista, radikális politikai nézetekkel. Szoros kapcsolatban volt Bertold Brechttel és Makszim Gorkijjal. Műveiben gyakran megjelenik a régimódi falusi élet és emberek. Brechttel közösen írt műve a Herra Puntila ja hänen renkinsä Matti (Puntila úr és szolgája, Matti). Magyarul megjelent még A niskavuori asszonyok című regénye és A fűrésztelep-hercegkisaszszony című színdarabja.

Életéről 2010-ben Hella W. címmel finn dráma készült. 

Alice Paul amerikai szüfrazsett (1885–1977)

május 26, 2016 - 16:48

Alice Stokes Paul 1885. január 11-én született egy New Jersey-i kvéker család gyermekeként. Családja hitt a nemek egyenlőségében, és a nők oktatásának fontosságában, anyja többször elvitte Alice-t a választójogi női összejövelekre. Alice rengeteget tanult, hogy tudását folyamatosan bővíthesse, BA fokozatot szerzett a Swarthmore Főiskolán, aztán szociális munkát tanult a New York School of Philantropyn, szociológiát a Pennsylvaniai Egyetemen. Majd Angliába ment, ahol a Birminghami Egyetemre és a London School of Economics-ra járt.