Kertész Erzsébet, a magyar és külföldi nőtörténet jelentős alakjainak életrajzírója (1909–2005)
szeptember 29, 2016 - 14:35
Regényes életrajzokat írt, melyeknek hősei mindig olyan nők, akik a férfiak világában önálló életet, karriert érnek el.
Kertész Erzsébet
Önéletrajzi regényét ezekkel a mondatokkal indítja:
Apám és nagyanyám fiút vártak, helyette egy sovány, sűrű fekete hajú, síró-rívó kislány jött a világra 1909. szeptember 29-én. Anyám elbeszélése szerint reggel érkeztem, a szülés könnyen ment, mert olyan apró voltam. Apám este jött meg, és nagyanyám már a kapuban fogadta azzal a lesújtó hírrel, hogy a várva várt trónörökös helyett újra lánya lett. Apám önkéntelen mozdulattal visszafordult, néhány lépést tett, aztán megadóan bejött a házba. Anyámat megölelte, talán rám is vetett egy röpke pillantást, de egy szót sem tudott kipréselni magából. Olyan mély volt a csalódása.
Gyerekkora jómódban telt, a jóeszű kislány otthon tanult meg írni-olvasni, az iskolában kitűnő tanuló volt. A közgazdasági egyetem kémia-földrajz szakán végzett 1933-ban. Apja vállalkozása tönkrement, a férfi öngyilkosságot követett el, búcsúleveléből kiderült, hogy tragikus tettével várt egy hetet, hogy ne zavarja meg Erzsébet utolsó vizsgát. „Hát akkor mégis szeretett” – vigasztalta magát lánya.
Az elszegényedett családnak nagy szüksége volt Erzsébet keresetére, munkát azonban nehezen talált. Néhány írása már megjelent, de ő vegyészként szeretett volna elhelyezkedni. A munkaadók első kérdése azonban a vallására vonatkozik, és Erzsébet zsidó. Az Újság című napilap könyvtárában kapott végül állást, később a Dolgozó Asszonyok segédszerkesztője lett. 1935-ben jelent meg első könyve, a Gyönyörű nyár a Franklin Társulatnál. Sokat dolgozott, cikkeket írt, fordított, és ebben az időben ismerkedett meg jövendő férjével, Bratmann Pál ügyvéddel. Kertész Erzsébet neve egyre ismertebbé vált, több lap kérte írásait, és megbízást kapott egy fiatal lányoknak szóló könyvsorozatra.
A háborús évek, a zsidóüldözés alatt eleinte álnéven publikált, kislányát vidékre menekítette, majd a munkaszolgálatból visszatért férjével bujkáltak.
A háború után sorra jelentek meg könyvei, fordításai. Regényes életrajzokat írt, melyeknek hősei mindig lányok, asszonyok, akik a férfiak világában önálló életet, karriert érnek el. Az írónő kilencvenedik életévén túl járva írta meg önéletrajzát, címe: Fiút vártak, lány született – ez az életem. Munkásságát 1995-ben Köztársasági érdemrenddel, 2000-ben József Attila-díjjal ismerték el.
Néhány könyve:
- Kislányok a nagyvárosban (1938);
- A szabadság angyala (Harriet Beecher-Stowe) (1940);
- Elizabeth (Elisabeth Barrett-Browning) (1948);
- Szonya professzor (Szonya Kovalevszkája) (1962);
- Vilma doktorasszony (Hugonnay Vilma) (1965);
- Teleki Blanka (1966);
- Szendrey Júlia (1969);
- Az első Gertrudis. Kántorné életregénye (1970);
- Szamóca -lányok (1973);
- Csipkebolt Brüsszelben (Jósika Júlia) (1974);
- A lámpás hölgy (Florence Nightingale) (1976);
- Kossuth Zsuzsanna (1983);
- A fejedelemasszony (Zrínyi Ilona) (1986);
- Zöldfa utcza 38 (Veres Pálné) (1987);
- A három Róza (Laborfalvi Róza, lánya, unokája (1995).
