Együtt a forradalomban. [Emlékezések, naplójegyzetek.]

Károlyi ​Mihály Egy egész világ ellen című könyvében ezt írja feleségéről: „…Feleségem erős és meleg természet, tiszta és biztos ösztönökkel. Egészen őszinte. Politikus családból származott, oly házból, amelynek légköre szaturálva van politikával, gyermekkora óta minden porcikájába átmehetett a politika. De távol van tőle, hogy politikai ambíciói legyenek abban az értelemben, ahogy szerették róla állítani. Úgy, ahogy a Margit rakparti szalonban űzték a politikát, és amihez hasonlóan űztem egy bizonyos időpontig magam is, úgy őt a politika nem érdekelte. Amikor az én politikám kezdett az apró cselszövények játékából kiemelkedni, amikor emberi vonatkozásai erősen kidomborodtak, amikor kezdett világnézeti politika lenni: akkor lett az az ő szívbeli ügye is. Hogy politikai pályám mindennapos praxisába befolyt volna, arról szó sincs. Egészen más történt. Én kezdtem a tetteimet őrajta mérni, mert kezdtem érezni, hogy amire az ő tiszta, erős, fiatal szíve boldogan reagál, az jó, az helyes, az a teendő. Tőlem tanulta a szocializmust. De a szegény emberek háborús szenvedéseit igazán érezni, tehát tűrhetetlennek érezni, én őtőle tanultam meg. Éreztem, hogy házasságommal lényem jobbik fele lett uralkodóvá fölöttem, hogy a feleségemhez való viszonyomban az igazságra, az abszolútra való vágyam erősödik. Ha pályám nagy fordulóin tanácsot kértem tőle, azt mondta, hogy ő nem tud adni tanácsot; ilyenkor arra kért, hogy intuíciómra hallgassak. Nem adhatott volna jobb tanácsot. Soha meg nem bántam, hogy követtem. Nagyot köszönök neki: a bátorságot igazi lényemhez. Neki nagy, talán döntő része van abban, hogy megtaláltam az összhangot életem és elveim között…”