Kb. 18 éves koromban olvastam Julia Butterfly Hillről először, az Elle-ben (igen, akkor még az Elle, és a Vogue nagyon fontos dolgokról is értekeztek, pl. nők helyzete itt-ott a világban, aktuális környezetvédelmi trendek, nagyvállalati stiklik, stb...), abban az időszakban, amikor Julia a kétéves fán ülését töltötte.
A történet egyszerű, Julia nagyon szerette a mamutfenyőerdőket a földben látni, a nagyvállalati fakitermelők pedig nagyon szerették a mamutfenyőerdőket bankszámlán látni dollár formájában. Úgyhogy Julia fogta magát, és felmászott egy kb. 1500 éves mamutfenyőre, a Lunára, és ott is maradt két évig, annak ellenére, hogy a fakitermelő nagyvállalatok többször megpróbálták lelőni a fáról, helikopterrel próbálták lerázni, és az időjárás viszonytagságairól még nem is beszéltem. Julia mindezek ellenére kitartott, két éven keresztül, egy fa tetején, fűtés, folyóvíz, egészségügyi ellátás és gyakorlatilag minden nélkül. A meleget egy Bunsen-égő szolgáltatta az étkezéshez, hálózsákban aludt egy hatszor-hat hüvelykes deszkán télen-nyáron, míg nagy nehezen sikerült a Pacific Lumbert rávenni, hogy Lunát, és a körülötte levő 12 ezer nm-es erdőrészt adják el az Earth First!-nek 50 ezer dollárért, amit az Earth First! adományokból gyűjtött össze.
Julia viccesen értelmezte a polgári engedetlenség fogalmát (igen, ez nem csak a jobbik, meg a fidesz kiváltsága, eredetileg a polgári engedetlenség nem kukagyújtogatást jelentett, hanem ennél sokkal nemesebb célokra használták fel, és igen, direkt írtam kisbetűvel), amikor kiadták a könyvét erről a két évről, megtagadta 150 ezer dollár szövetségi adó befizetését az államnak, azzal a felkiáltással, hogy ő azt a pénzt befizeti (meg is tette, alternatív börtönprogramokra, iskola utáni programokra, kulturális és ökológiai projektre, indián programokra, közösségi kertprogramokra utalta át a pénzt) csak éppen nem egyenesen az államnak, ahol nem tudni, hogy hová megy, mert az állam megtagadja a direkt elszámolást, hanem egyenesen oda, ahová elsősorban mennie kellene (Ó, hogy én ezzel mennyire egyetértek! Csak engem valószínűleg adócsalásért börtönbe zárnának. Egyébként találtam ezzel kapcsolatban egy érdekes feminista szemléletet: annak idején a szüfrazsettek megtagadták az adófizetést, mondván, hogy választójoguk és képviseleti joguk sincs, akkor miért fizetnének adót?!)
Julia manapság évente 250 környezetvédelmi előadást tart, környezetvédelmi programokat alapít, és közösségeket szervez.
Hallassuk a hangunkat. A sok halk egyéni hang összeadódik. Most mondjam azt, hogy ropiból és száraztésztából, de még gyufából is csináltak már több kiló teherbírású hidakat? Együtt erősek vagyunk.
Lucretia Coffin Nantucketben született, kvéker családba. A Society of Friends kvéker intézetben tanult, végzés után tanítóként alkalmazták. Amikor rájött, hogy a férfi tanítók kétszer annyit keresnek, mint a nők, szóvá tette, egyenlő elbírálást követelt – és ettől kezdve megtalálta életcélját.
Betty Naomi Goldstein az Illinois állambeli Peoriában született 1921. február negyedikén. Apjának kis ékszerboltja volt, anyja a helyi újság női rovatát szerkesztette házasságkötéséig. Anyai nagyapja dr. Horwitz Sándor magyar emigráns. A család kényelmes körülmények között élt, de származásuk miatt a helyi társaság nem fogadta be őket, a zsidó lányok a középiskolai lányszövetségbe sem léphettek be. Betty az iskolában irodalmi újságot indított, majd később a Smith College-ban az egyetemi újság egyik szerkesztője volt.
Pionírcsalád lánya, a szülők annyira fontosnak tartották a tanulást, hogy farmjukon iskolát építettek a család és a környék gyerekei számára. Olympia egyetemi jelentkezését több helyről – neme miatt – visszautasították, végül a Mary Lyon alapította Mount Holyoke Female Seminary hallgatója lett. Az intézmény vallásos előírásait azonban túl szigorúnak találta, és elriasztotta egyik férfi tanára nyílt szexizmusa is.